Policy Agenda

Politika

Tarolt a kormánypárt a „közmunkás” településeken

Tarolt a kormánypárt a „közmunkás” településeken

Az elmúlt években több kritika is megfogalmazódott a közmunkarendszerrel szemben. Ugyanakkor több száz milliárd forintot költött el rá a kormány évente. Mind a 2014. évi, mind az idei választási eredmények politikai szempontból visszaigazolják ezt a pénzt. A Policy Agenda a települések közmunkával való „érintettségét” vetette össze a Fidesz-KDNP lista támogatottságával.
Tovább

Ellenzéki útkeresés

Ellenzéki útkeresés

A négy évvel ez előtti választásokhoz képest most azonnal elkezdődtek a személyi változások az ellenzéki pártoknál. Több pártelnök lemondott, néhányan már a parlamenti mandátumukat sem veszik át. Egyre több írás jelenik meg arról, hogy ellenzékcserére lenne szükség, hiszen őket váltották most le leginkább. A Policy Agenda az elkövetkező egy év forgatókönyveit, reális átalakulásait vizsgálta meg.
Tovább

Négy éve és most: ki uralja a kampányt?

Négy éve és most: ki uralja a kampányt?

Az utolsó hónapok egy választási kampányban komoly változásokat hozhatnak. Legfőképpen a protestszavazók szempomntjából fontos ez az időszak. Négy évvel ezelőtt szinte végig képes volt tematizálni a kampányt a Fidesz. Ebből a szempontból vizsgálta meg a Policy Agenda a mostani időszakot is.
Tovább

Durva a választások előtti osztogatás

Durva a választások előtti osztogatás

Az elmúlt hetekben két jelentős jóléti intézkedést is bejelentett a kormány, amelyek a választások előtt megterhelik a költségvetést. Közben arról beszélnek, hogy nem lesz választási költségvetés, és a rezsicsökkentés, valamint az Erzsébet-utalvány nem kapcsolódik az áprilisi voksoláshoz. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy 2014-es időszakkal összehasonlítva hogyan alakul a választások előtti „számla”.
Tovább

Hódmezővásárhely: igazi választási főpróba

Hódmezővásárhely: igazi választási főpróba

Egy időközi önkormányzati választásból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Mégis az országgyűlési választások előtt bő egy hónappal rendezendő polgármester-választás Hódmezővásárhelyen sok szempontból is fokmérő lesz. A Policy Agenda ennek kapcsán azt vizsgálta meg, hogy mire érdemes odafigyelni, mik lehetnek a következményei a választásnak.
Tovább

Kampány 2018: lesznek politikai hirdetések a kereskedelmi televíziókban?

Kampány 2018: lesznek politikai hirdetések a kereskedelmi televíziókban?

A választási kampányok megszokott elemei a pártokat népszerűsítő reklámfilmek. Négy éve volt az első választás, hogy ez a kampányelem is szigorú szabályozás alá került. Ennek volt köszönhető, hogy végül csak a közszolgálati csatornákon lehetett találkozni politikai hirdetéssel. A mostani választás kapcsán a Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, a kereskedelmi televíziók változtatnak e ezen az idei évben.
Tovább

Választások előtti jogalkotás

Választások előtti jogalkotás

A választások előtt szinte kötelező feladat a kormánypártok számára, hogy minimalizálják a hibázási lehetőségeket. Ilyen rizikófaktor a jogalkotás, ezért is mérsékelik választási évben az ezzel kapcsolatos munkát. Ebből a szempontból az idei év sem fog különbözni a korábbaiktól. A Policy Agenda elemzésében a korábbi választási évek adatait vizsgálta meg a jogalkotás területén.
Tovább

Mit hozhat az Állami Számvevőszék ajándéka az ellenzéknek?

Mit hozhat az Állami Számvevőszék ajándéka az ellenzéknek?

A politikai erőviszonyok 2013-hoz képest bemerevedtek. Az ellenzéki szavazótömbön belül szinte statisztikai hibahatáron belüli átrendeződések vannak, de ez a kormánypárt-ellenzék versenyt eddig láthatóan nem érinti. A Policy Agenda korábbi elemzésében vázoltak alapján, ebből a helyzetből csak valami váratlan esemény mozdíthatja ki a feleket. Ebből a szempontból vizsgáltuk az elmúlt hetek eseményeit.
Tovább

Lassult a törvényhozás, hiányzik a kétharmad

Lassult a törvényhozás, hiányzik a kétharmad

A választások előtti utolsó teljes ülésszak vége előtt érdemes megnézni, hogy a kétharmados törvényhozás, a felpörgetett törvényhozási munka és a frakciókormányzás szempontjából hogyan áll a parlament. A Policy Agenda elemzése szerint csökken a kormánypárt aktivitása, és szinte eltűntek a kétharmados törvények.
Tovább

Az interneten is dübörög a kormánypropaganda

Az interneten is dübörög a kormánypropaganda

A Policy Agenda a magyar internetes hírportálok, blogok közösségi médiában kifejtett hatása alapján elkészítette az elmúlt három hónap belpolitikai trendelemzését. Ez alapján az látszik, hogy a „sorosozás” és a „Soros-terv” az egyik legnagyobb hatást kiváltó ügy a belpolitikai témák közül. Ezzel mindekképpen azt érte el a Fidesz, hogy az általa megszabott tematika érvényesül. Ezzel szemben nincsen ellenzéki kulcsszó, üzenet, amely érdemben hatna (akár negatívan, akár pozitívan) a választókra.

Tovább