A választások előtti utolsó teljes ülésszak vége előtt érdemes megnézni, hogy a kétharmados törvényhozás, a felpörgetett törvényhozási munka és a frakciókormányzás szempontjából hogyan áll a parlament. A Policy Agenda elemzése szerint csökken a kormánypárt aktivitása, és szinte eltűntek a kétharmados törvények.
Lassuló törvényhozás
Amennyiben az elmúlt (lassan) nyolc év törvényhozási munkáját két szóval akarjuk kifejezni, akkor „a törvénygyár és a frakciókormányzás” voltak a legtalálóbbak. Azaz minden korábbi időszakot felülmúló mennyiségű törvényt „nyomtak” át a parlamenti többségen, illetve feltűnően sok volt a kormánypárti frakcióból – önálló képviselői indítványként – induló és elfogadott törvények száma.
Amennyiben a 2017 őszi törvényhozási időszakot nézzük, akkor meglepő módon a törvénygyár visszaesését látjuk. Eddig 47 törvényt fogadtak el (nem számolva ide a nemzetközi szerződéseket), miközben 2013-ban az őszi ülésszak során 74-et. Természetesen még nem zárult le az idei év, de a munkaterv szerint végszavazás előtt álló törvények száma 10, azaz a mostani becslések szerint 23%-kal visszaesik a törvényhozás munkája. Még inkább „lassuló törvénygyárról” beszélhetünk, ha a második Orbán-kormány teljes időszakával hasonlítjuk össze a számokat. Akkor ugyanis az egy ülésszakra jutó kormány és kormánypárti képviselők által benyújtott és elfogadott törvények (nemzetközi szerződések nélkül) átalaga 87 volt.
Mi lett a frakciókormányzással?
A 2010-2014-es ciklus első évében az elfogadott törvények 52%-át adták be kormánypárti képviselők. Ez az arány később csökkent, de így is 38% volt az első négy év mérlege. Ez az első Orbán-kormány idején (1998-2002) 14%, majd az az követő két ciklusban (2002-2006 és 2006-2010 között) 18-18% volt.
A 2014-ben kezdődő új ciklusban láthatólag változtatott az eddigi modellen a kormánypárt. Az első évben az elfogadott törvények 30%-a, a második évben már csak 22%-a kötődött a képviselőkhöz, és ugyanennyi volt a harmadik évben is. Ezzel az eddig eltelt három év (2014. őszétől 2017. nyaráig) eredménye 24%, azaz jelentősen csökkent a kormánypárt súlya a kormánnyal szemben.
A mostani fél év minden bizonnyal kilóg ebből a trendből, mivel idén az összes elfogadott törvénynek várhatóan 35%-a kötődik majd kormánypárti képviselőhöz. Érdekes módon nem azt történt, hogy megnőtt volna a kormánypárti frakció aktivitása, és újrakezdődött a frakciókormányzás. Sokkal inkább mintha a mostani kormányzati ciklus végén elengedte volna a jogalkotási munkát a kormány. Ugyanis a kormány által előkészített, és a törvényhozáson végig vitt javaslatok száma esett vissza leginkább.
Kétharmad, ami csak politikailag fontos
A kormánypárti többség ennek a ciklusnak a nagy részében nem tud evidens módon élni a kétharmados többséggel. Ugyanakkor 64 esetben össze tudta szedni a kétharmados többséget a kormánypárt. Ez a szám 8%-a a 2010-2014 közötti időszakban elfogadott kétharmados törvényeknek, illetve személyi döntéseknek. Ez a szám mutatja, hogy mennyivel korlátozóbban működik a kétharmad hiánya a Fidesz-KDNP számára.
Érdekes módon, ahogy közeledünk a választásokhoz, és kezd erősödni a verseny a kormánypártok és az ellenzék között, úgy csökken a parlamenti együttműködések száma. Még 2015-ben 26 esetben „segítette” ki valamelyik ellenzéki párt a kormánypártokat, 2016-ban 29 alkalommal. Az idei évben eddig 9 törvény kapcsán lett meg a kétharmados többség (valamint egy alkalommal egy személyi döntés esetében szavazott együtt a kormánypárti és az ellenzéki oldal). Ezek közül egynél a távollévő ellenzéki képviselők száma miatt a Fidesz és a KDNP képviselői is biztosítani tudták a jelen lévő képviselők 2/3-os többségét. És az idei évben a várhatóan hátralevő egy kétharmados szavazási esemény sem fogja alapvetően megváltoztatni ezt a statisztikát.
Érdekesség, és ez talán mutatja a szakpolitikai azonosságot a Fidesz és a Jobbik között, hogy az ez évi őszi ülésszakban tartott kétharmados szavazások 78%-a a Jobbik segítségével „ment át”.
Nyilvánvaló, hogy még több kétharmados többség összehozása politikai alkukat igényel a Fidesztől. Ez a jelenlegi politikai klímában nem járható út számára, hiszen a polarizált politikai térképen a „háborús retorika” alapján nem lehet együttműködni az ellenséggel. Ezt a stratégiát követi az ellenzék is. Ennek jele, hogy a Demokratikus Koalíció lényegében kivonult a parlamenti munkából, míg az MSZP inkább szimbolikus módon jelezte ugyanezt azzal, hogy több ellenzéki „parlamenti eszköz” használatától visszalépett. Az LMP érezhetően óvatos, bár a Jobbik után a második legaktívabb párt a kétharmados törvények megszavazása szempontjából. Ebből következően csak a Jobbik marad szakpolitikai értelemben vett természetes szövetségesnek a kormánypárti többség számára. De ez sem feltétlenül jó a radikális jobboldali pártnak, hiszen nehéz különbözőségét hangsúlyozni a kormánypárti oldaltól.