A Fidesz-KDNP a 2018-as választásokon ismét visszaszerezte kétharmados többségét a parlamentben. Az elmúlt három parlamenti ciklusának első évét összehasonlítva az látszik, hogy csökkent a parlamenti törvénygyár teljesítménye, újra erős a kétharmad szerepe, ugyanakkor csökkent a kormánypárti frakció fontossága. A Policy Agenda a számok tükrében elemezte a parlamenti évadokat.

Kevesebb törvény, kevesebb képviselői indítvány

Az elmúlt három parlamenti időszak első éveit összehasonlítva – nemzetközi szerződések nélkül – a 2018-tól kezdődő ciklusban 27%-kal kevesebb törvényt fogadtak el, mint négy évvel korábban, és 40%-kal kevesebbet, mint a 2010-ben kezdődött törvénykezési ciklusban.

A parlamenti ciklus első teljes évének eredményei

Ez önmagában még nem is meglepő adat, hiszen a 2010-es kormányváltás után egy jelentős átalakítási folyamatba kezdett a Fidesz-KDNP. Az előző parlamenti ciklus során már ehhez a lendülethez képest alább hagyott a törvénykezési tempó, amely mögött a kormánypárton belüli átrendeződés (Orbán-Simicska „háború”), az önkormányzati választások miatti kivárás, illetve a 2014 végén és 2015 tavaszán bekövetkezett politikai botrányok álltak. A mostani törvénykezési időszakban pedig az európai parlamenti választások miatt egy hosszabb szünetre ment a törvényhozás.

Az igazi érdekesség az adatok elemzése során, hogy egyre csökken a frakciókormányzás szerepe. Az Orbán-kormány első parlamenti évadát egyértelműen az fémjelezte, hogy a kormány helyett a kormánypárti képviselők adták be a törvényjavaslatok jelentős részét, ezzel átvéve a kormányzati apparátus helyét. A második ciklusban már kisebb volt ennek a jelentősége, és 51%-ról visszaesett 28%-ra a kormánypárti képviselők által beadott, és elfogadott törvények aránya.

Ez a tendencia tovább folytatódott, mivel 2018 és 2019 nyara között már csak 17%-át tette ki a törvényalkotásnak a kormánypárti képviselők által előterjesztett javaslatok száma.

Ez pedig beleillik a 2010-et megelőző időszakok trendjébe. Mivel 2002 és 2006 között az elfogadott törvények 19%-a, 2006 és 2010 között 18%-a volt olyan, amit képviselő nyújtott be (a nemzetközi szerződéseket nem számítottuk bele itt sem). Az első Orbán-kormány (1998-2002) időszaka alatt csupán 14%-os volt a kormánypárti képviselők hozzájárulása a jogalkotáshoz.

Száguld a kétharmados henger

Az adatok azt mutatják, hogy bár csökkent a törvények száma, de arányait tekintve ugyanannyi kétharmados törvénymódosításra került sor a 2018-ban kezdődött törvényhozási ciklusban, mint a 2010-ben kezdődött első egy évében.

Nemzetközi szerződések nélkül a törvények 35%-ának elfogadásához legalább a „jelen lévők” kétharmados szavazata volt szükséges (az esetek kisebb részében, ennél erősebb – az összes képviselő kétharmadát kitevő – többség kellett).

Azzal, hogy a 2014-ben kezdődött ciklusban viszonylag korán elvesztette a kétharmados többségét a Fidesz-KDNP, érezhetően csökkent is a kétharmadot igénylő törvények száma. Arányait tekintve felére esett vissza a korábbi ciklus azonos időszakához viszonyítva.

Ellenzéki útkeresés a parlamentben

A tavalyi elemzésünkben, ami a nyári rendkívüli időszak lezárásakor – ebből adódóan a „rabszolga-törvény” jelentette politikai botrány előtt készült – azt írtuk: „az ellenzéki pártok képtelenek voltak újfajta politikai szerepfelfogást mutatni az új parlamenti ciklus kezdetén.”

A decemberi parlamenti események, majd az azt követő tüntetések hatására egy pillanatra úgy tűnt, hogy másfajta ellenzéki politizálás következik. Ez a parlamenti ülésektől való távolmaradástól kezdve, alternatív parlamenti műfajok megjelenéséig többféle lehetőséget jelenthetett volna.

Amennyiben csak a törvények elfogadásáról szóló szavazásokon való részvételt nézzük, akkor az ellenzéki tüntetőleges távolmaradás egy napig sem történt meg. A Jobbik és az LMP már a februári első „szavazási napon” is részt vett a parlamenti munkában, míg a többi ellenzéki párt két szavazási nappal később (március 5-én) tért vissza a parlamentbe.

Az ellenzéki pártok láthatólag a kétharmados törvények kapcsán sem találtak más taktikát, mint a 2010 óta folytatottat. Már áprilisban volt olyan törvény, amely kétharmados többséget igényelt, és a kormánypártok „kaptak” ellenzéki szavazatokat is. Csak a 2019 tavaszi ülésszak alatt négy esetben volt olyan, hogy frakcióval rendelkező ellenzéki párt támogatott valamilyen kétharmados módosítást. Ez pedig az ebben az időszakban elfogadott kétharmados törvények 25%-át jelentette.

Ezek olyan törvények voltak, amelyek beleillettek az adott ellenzéki párt politikai értékvilágába. Azaz semmikképpen sem azt jelenti, hogy bármilyen együttműködést kellene feltételezni ennek kapcsán az ellenzék és a kormánypártok között. Valójában csak azt mutatja, hogy ebből a szempontból mennyire nehéz egy politikai értelemben véve következetes, újfajta ellenzéki politikai stílusváltást végrehajtani parlamenti keretek között.