A gazdasági válság hatására az elmúlt években jelentős erőre tettek szert a radikális, szélsőséges mozgalmak. Ahogy Magyarországon, úgy Európában is elsősorban a szélsőjobboldali politikai formációk előretörése a tendencia, míg a radikális baloldali szervezetek nem tudták számottevően növelni társadalmi bázisukat. 2008-ban az osztrák parlamenti választásokon két szélsőjobboldali párt összesen 29,5 százalékos eredményt ért el (FPÖ 18%, BZÖ 11,5), Kelet-Európában pedig Magyarországon a legszembetűnőbb ezen eszmék előretörése, hiszen a Jobbik több mint 16 százalékos eredményt ért el a tavaszi parlamenti választásokon. A szélsőbaloldali pártok közül említésre méltó parlamenti eredményt Európában a német szociáldemokratáknál (SPD) radikálisabb eszméket képviselő Die Linke (Bal Párt) ért el idén tavasszal az észak-rajna-vesztfáliai választásokon, 5,6 százalékos eredménnyel.

Globalisták, szélső baloldaliak

 

A radikális baloldali mozgalmak öndefiníciójuk szerint „a fennálló piaci rendszer kritikájából indulnak ki”, a rendszert javíthatatlannak tartják, ezért a vele szemben álló alternatívát keresik. A szélsőjobboldallal való rokonítást, párhuzamot kategorikusan visszautasítják, mert úgy vélik, hogy a „radikáljobb” szervezeteknek nem a „kapitalista magántulajdon” elleni fellépés a céljuk, hanem a társadalom bizonyos rétegeinek rasszista alapon való kirekesztése.

Hatodik erő az unióban

Európában a radikális baloldalnak két fő szervezeti formája létezik. Az egyik a hagyományos kommunista pártokból többnyire kis pártokká visszafejlődött szervezetek, ilyen a Francia Kommunista Párt, az olasz Kommunista Újjászületés Pártja, a spanyol Egyesült Baloldal, a Görög Kommunista Párt és a már említett német Die Linke. Az Európai Parlamentben az Egységes Európai Baloldal tömöríti a felsorolt radikális baloldali pártokat, 35 szélsőbaloldali képviselő ül az unió társjogalkotó szervében, ami a testület 4,7 százalékát jelenti. A képviselőcsoportot az a filozófus végzettségű német Lothar Bisky vezeti, aki a Die Linke elnöki tisztségét is betölti.

A másik szárny az értelmiség

A szélsőbaloldali erők másik szegmense a folyóiratok köré tömörült értelmiségiekből szerveződik, ám ezen szervezetek sem jelentenek komoly parlamenti erőt Európában. E mozgalmak jelentős értelmiségi bázissal rendelkeznek, főleg a társadalomtudományok területén, vezető egyetemeken ismert professzorok és tanárok találhatóak közöttük, többek között Anglia, Franciaország vagy Németország nagyvárosaiban.

Vannak tömegmozgalmak is

A felsorolás végén érdemes kitérni a baloldali alapon szerveződő, de politikailag széttagolt antiglobalista mozgalmakra, hiszen ezen csoportok nagyobb tömegek aktivizálására is képesek. Ilyennek tekinthetjük a Greenpeace-t, vagy a Magyarországon kerékpáros felvonulások szervezéséről ismert Critical Mass-t.  Európában, és a világ más nagyvárosaiban egy-egy rendezvényen százezreket képesek mozgatni, és Magyarországon is több olyan eseményt szerveztek, ami magára vonta a közfigyelmet.

De mi a helyzet Magyarországon?

Magyarországon a szélsőbaloldali, antikapitalista szerveződések széttagoltak- bár alapelveik mentén képesek együttműködni- valójában három alapvető irányzat különböztethető meg. Az egyik irányzat, a Magyar Egyesült Baloldal (Mebal), olyan civil szervezetek összefogásából szerveződött, mint a magyar Attac, a Magyar Szociális Fórum Alapítvány vagy a Ferencvárosi Munkás Szabadidős Egyesület. Kezdeményezői egyetemi, főiskolai tanárok és tudományos kutatók, többségében marxista értelmiségiek. Ez a csoportosulás – más nyugat-európai és oroszországi szervezetekkel együtt – egyelőre nem pártban gondolkodik, hanem olyan szociális projetekben, amelyek álláspontjuk szerint a társadalom alsó rétegeinek védelmét szolgálják. Tagsági és támogatói hátterük néhány száz fő lehet. Dokumentumaik szerint a jelenlegi feltételek között a párttá szerveződést elutasítják, mivel úgy vélik, hogy jelentős pénz, infrastruktúra és főként társadalmi támogatás nélkül nem lehet megközelíteni a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.

Pártok itthon is vannak

A másik markáns irányzat, a Zöld Baloldal néven futó pártképződmény, amely a Vajnai Attila (korábban a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt alelnöke) vezetése alatt álló Munkáspárt 2006 és a Droppa György vezette Zöld Baloldal csoportjának szövetségéből jött létre. A Zöld Baloldal – ellentétben a Meballal – parlamenti politizálásban hisz, és így próbál társadalmi ismertséget, támogatottságot szerezni. A 2010-es parlamenti választásokon ugyan elindultak, de egyetlen megyében sem tudtak területi listát állítani. Az októberi önkormányzati választásokon a települések nagy többségében nem sikerült jelölteket állítaniuk, ezeken a helyeken arra kérik szimpatizánsaikat, hogy a Magyarországi Munkáspárt 2006, vagy a Magyar Kommunista Munkáspárt jelöltjeit támogassák. A Zöld Baloldal budapesti főpolgármester-jelöltje, az új szisztémának is „köszönhetően”, nem tudta összegyűjteni a kellő számú kopogtatócédulát ahhoz, hogy megmérettesse magát.

Az anarchokommunisták hadat üzentek

A harmadik hazai irányzatot anarchista, anarchokommunista csoportosulások alkotják. Ez a csoportosulás hadat üzen az államnak, és minden hagyományos, megszokott szerveződésnek. Ők a baloldalt, mint politikai szubkultúrát testesítik meg. Megvetik a hagyományos politikai tevékenységet, többre becsülik a happeninget, mint a tömegakciókat. A szektalétből nem kívánnak előjönni, noha többnyire antifasiszta és antirasszista harcosoknak tekintik magukat, ám főleg irodalmi tevékenységgel, a külföldi anarchista irodalom és zenei kultúra terjesztésével foglalkoznak.

A szélsőjobb nyomul

A magyar radikális baloldal vázlatos áttekintése végeztével megállapíthatjuk, hogy helyzete megfelel az európai trendeknek, azaz komoly társadalmi bázis megszervezésére a jelenlegi politikai és társadalmi viszonyok között igen kevés esély nyílik. A jobboldali radikalizmus leegyszerűsítő, populista jelszavai ma sokkal hatékonyabban szólítják meg a társadalom azon rétegeit, ahol a szélsőbaloldal is képes lenne tömegbázist építeni.