Policy Agenda

Elemzések

Ezzel a trükkel szerezné vissza a FIDESZ a kistelepüléseket

Ezzel a trükkel szerezné vissza a FIDESZ a kistelepüléseket

A kormány törvényjavaslata szerint az 1500 fő alatti települések polgármesterei a jövőben a közfoglalkoztatás szervezéséért plusz pénzt kapnának. Ennek előzménye, hogy a kormánypártok törvénymódosítása miatt 2014-től jelentősen csökkent a kistelepülési vezetők javadalmazása. Az sem mellékes, hogy a legutóbbi időközi országgyűlési választáson 13%-ot veszített az egy évvel ezelőtti eredményéhez képest a Fidesz. E három tényt egymás mellé rendezve vizsgálta meg a készülő törvényjavaslatot a Policy Agenda.

Tovább

Oktatás, egészségügy, bürokráciacsökkentés: ez lenne a Fidesz politikai csodafegyvere?

Oktatás, egészségügy, bürokráciacsökkentés: ez lenne a Fidesz politikai csodafegyvere?

A kormány bejelentette, hogy július elején kormánykonferencia keretében dolgozzák ki az elkövetkező három év programját. Ezen a tanácskozáson az egészségügy és az oktatás helyzete, valamint a bürokrácia csökkentése lesz a főtéma. Érezhetően tanácstalan a kormánypárt, hogyan is találja meg a kiutat jelenlegi helyzetéből, milyen új politikai terméket találjon, de mindenképp eltökélt abban, hogy változtatni kell. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a három téma vajon milyen sikerrel kecsegtet?

Tovább

Lendületét vesztette a frakciókormányzás

Lendületét vesztette a frakciókormányzás

A 2010 óta tartó időszak egy új kormányzati modellt honosított meg Magyarországon, a frakciókormányzást. Ebben a rendszerben a kormánypárti képviselők jelentős mértékben átveszik az irányítást a törvényalkotás felett, és akár a kormányzati szerveket is megkerülve nyújtanak be törvényjavaslatokat. A Policy Agenda a harmadik Orbán-kormány első évének adatait hasonlította össze az előző ciklussal, és az látszik a frakciókormányzás lendülete jelentősen megtört.

Tovább

Elvesznek a befizetéseink

Elvesznek a befizetéseink

A munkavállalók munkaerő-piaci járulék címén jövőre 150 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésnek. Elvileg ez a fedezete annak, hogy az állam – ha a dolgozónak segítségre van szüksége, akkor – támogatást tudjon nyújtani az újbóli elhelyezkedéséhez. A Policy Agenda a jövő évi költségvetés tervezete, és az elmúlt évek folyamatai alapján megnézte, hogy valójában mit kapnak a munkavállalók, és ez a pénz mire elég.

Tovább

Gazdasági Fejlődés Index: továbbra sincsen áttörés a gazdaságban

Gazdasági Fejlődés Index: továbbra sincsen áttörés a gazdaságban

A Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) javulást mutat az előző negyedévhez képest. Ez a folyamat lényegében megegyezik az elmúlt év általános tendenciáival, azonban a növekedési kilátások változatlanul bizonytalanok. Az üzleti környezet a tavalyi érezhető növekedés ellenére nem számol még jelentősebb fejlődéssel, a pénzügyi szektor teljesítménye sem fog javulni, sőt a mezőgazdaságéval együtt feltehetően csökkenni fog.

Tovább

A Jobbik ügyeivel nyerne időt a Fidesz

A Jobbik ügyeivel nyerne időt a Fidesz

A Fidesz lejtmenete, és egyre nyilvánvalóbb belső válsága azt eredményezi, hogy valamit lépnie kell a kormánypárt vezetésének. A jövő évi költségvetés előrehozása, benne egyes adóelemek csökkentése, illetve a bevándorlásellenes nemzeti konzultáció egy új politikai terméket jelentenek. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy ez elegendő lehet-e a válság kezelésére, vagy csak időhúzásnak szánták.

Tovább

Tovább gyengítené magát a kormány az előrehozott költségvetéssel

Tovább gyengítené magát a kormány az előrehozott költségvetéssel

A miniszterelnök lényegében kész tényként beszélt arról, hogy az első féléves időszak végére elfogadásra kerül a 2016-os évi költségvetés. Ezt azzal magyarázta, hogy így előre lehet kalkulálni, és nem decemberben látják az állam és a gazdaság szereplői, hogy milyen keretekkel lehet számolni. A felvetés elsőre logikusnak látszik, ennek ellenére nem magyarázza meg igazán a szándékot. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy milyen hatása lenne egy nyár előtt összerakott költségvetésnek.

Tovább

Ki lesz a váltópárt 2018-ban?

Ki lesz a váltópárt 2018-ban?

A tapolcai időközi országgyűlési választáson a Jobbik megszerezte első egyéni országgyűlési mandátumát. Ez mindenképpen áttörésnek számít a radikális párt életében, amely növeli a kormányváltó erővé válásának lehetőségét. A Policy Agenda az eredmények részletes elemzésével bemutatja az okokat, és a lehetséges következményeket.

Tovább