Policy Agenda

Címke: gazdaság

Válságprognózis: ez a válság teljesen más, mint a legutóbbi

Válságprognózis: ez a válság teljesen más, mint a legutóbbi

A 2020. március végéig ismertté vált tények alapján kíséreljük megbecsülni, hogyan alakulhatnak gazdaságunk-társadalmunk folyamatai a koronavírus okozta válság miatt. 

Elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy most nem a pénzügyi szektor „fertőződöttsége” okoz világméretű járványt, mint 2008-ban. A globalizált gazdaság folyamatai nagyjából rendben folytak, és most a valóban jól működő rendszerek és ágazatok, vállalkozások kerültek/kerülnek lehetetlen helyzetbe, amely akár eddigi kiemelkedő tevékenységük ellenére csődjüket is okozhatja. Ezzel pedig hazánkban is százezreket foszt meg munkájuktól, a családok nagy részének okoz komoly megélhetési nehézségeket. 

Tovább

Gazdasági Fejlődés Indexe: lassuló bővülés, alig változó gazdasági hangulat

Gazdasági Fejlődés Indexe: lassuló bővülés, alig változó gazdasági hangulat

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) – a tavalyi erőteljes és az idei első negyedévi kedvező GDP növekedés után – 2019. III. negyedévében (1,02%) a bővülés enyhe csökkenését jelzi, egyes területeken már nem folytatódik a gazdaság korábbi erőteljes javulása. A vállalatok körében változatlan, de a háztartásoknál az eddigi optimizmusa csökken és enyhe kockázat is érezhető a külső gazdaság lassulása miatt. Ez jellemzi a fiskális és monetáris környezetet is. Az infláció erőteljes emelkedése megakad, de a forint gyengesége változatlan marad.

Tovább

Gazdasági Fejlődés Indexe: kissé lassuló növekedés, változatlan optimizmus

Gazdasági Fejlődés Indexe: kissé lassuló növekedés, változatlan optimizmus

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) – a tavalyi erőteljes és az idei első félévi kedvező GDP növekedés eredményeként – 2019. II. negyedévében (1,04%) változatlan optimizmust mutat, bár a konjunktúramutatók enyhe csökkenése arra utal, hogy nem folytatódik a gazdaság korábbi erőteljes javulása. A háztartások és a vállalatok körében maradt az eddigi optimizmus, de bizonyos kételyek mutatkoznak a külső gazdaság lassulása, valamint a hazai meglévő és növekvő mennyiség/minőségi létszámhiány miatt. A fiskális és monetáris környezetet pedig az erősödő infláció, a forint változatlan gyengesége is befolyásolja. A lassuló – főként a német – konjunktúra és ezen belül is a hazai autóipari termelés várható szűkülése komolyabb hatással lehet a magyar növekedésre.
Tovább

Gazdasági Fejlődés Index: lassuló növekedés, változatlan lakossági optimizmus

Gazdasági Fejlődés Index: lassuló növekedés, változatlan lakossági optimizmus

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a tavalyi erőteljes éves GDP növekedés és az idei év első hónapjaiban tapasztalt bővülés után a későbbiekre már lassulást jelez. A mutató értéke 2019. I. negyedévében (0,99%) a korábbihoz hasonlóan nem mutat növekvő optimizmust, azaz nem folytatódik a gazdaság elmúlt negyedévekben jelentős, a tervezettnél is jobb javulása.
Tovább

„Válságkommunikáció” és költekezés

„Válságkommunikáció” és költekezés

A kormány több politikusa is beszél egy bekövetkező gazdasági válságról, amire fel kell készülnie az országnak. Ennek kapcsán gazdasági akciótervet dolgoznak ki. Ugyanakkor a kormány az év első három hónapjában költött el az elmúlt nyolc évre visszatekintve a legtöbb pénzt a költségvetési tartalékból. Ezt a helyzetet tekinti át a Policy Agenda.
Tovább