A Policy Agenda heti elemzésében a kormány által közreadott 2011. évi zárszámadási törvény tényadatai, és a júliusi végi idei adatok alapján megvizsgálta, tartható-e az idei költségvetési hiánycél. Az adatok alapján úgy tűnik, hogyha nem is zökkenőmentesen, de tartható a három százalék alatti hiánycél.
A kiadások, akár kemény intézkedésekkel, de mederben tarthatóak
Július végén 55,6%-a teljesült az éves kiadásoknak a 2012-es költségvetési törvényben rögzítettekhez képest. Ez némileg kedvezőbb, mint a tavalyi 59%-os adat volt, azaz időarányosan mindenképpen tarthatónak látszik a költségvetés kiadási oldala. A tervezett cél teljesülésének ugyanakkor van egy nagyon komoly feltétele, mégpedig a 458 milliárd forintos tartalékhoz nem szabad hozzányúlni.
A költségvetés kiadásai között a jelentősebb problémát a kamatkiadások növekedése jelenti. A Policy Agenda számításai alapján kb. 150-160 milliárd forinttal is meghaladhatják a kamatkiadások az eredeti tervben rögzítetteket. Ez például a tavalyi évhez képest 10%-os növekedést jelent, amely a csökkenő államadósság szintje mellett – amelyet kedvezőbb árfolyam is segít – azt mutatja, hogy a fizetendő kamatok növekedése jobban terheli a költségvetést, mint az elmúlt években. Amennyiben az IMF tárgyalások jelentősen megakadnának – és ennek esélye változatlanul magas – akkor a most kedvező kamatcsökkenési tendencia megfordulhat, és további súlyos milliárdokkal terhelheti meg a büdzsét.
A költségvetés egészségügyi alapját érintően a gyógyszer ártámogatás és a gyógyászati segédeszközök területén 50 milliárd forinttal várhatóan többet költ az állam, mint a tervezett volt. Ugyancsak problémát jelenthet, hogy mintegy 10 milliárd forinttal meghaladják a munkanélkülieknek járó juttatásokra fordított kiadások az eredeti tervet. Ennek magyarázat, hogy a tervekhez képest nem sikerült érdemben növelni a foglalkoztatottak számát, így – a korábbinál szigorúbb feltételek ellenére is – több munkanélküli kap ellátást, mint azt tavaly év végén gondolta a kabinet.
A bevételi oldalt változatlanul sújtja a válság
A költségvetés bevételi oldalán jelentős feszültségek vannak. A gazdálkodó szervezetektől 1400 milliárd forintos bevételt terveztek az idei költségvetésben. Ennek július végéig 38%-a folyt be, amely lényegesen elmarad a tavalyi 50,4%-os mértéktől. Ezt némileg javítja majd, hogy a pénzügyi szervezetek tervezett különadójának még csak töredékrésze érkezett meg, de így is jelentősen felültervezettek a várakozások a társasági adó, az eva, a cégautó-adó és a játékadó területén. A jelenlegi szabályok, és az előző évek trendjei alapján készített becslésünk szerint ezen területeken 150 milliárd forintos bevételkiesés keletkezik az eredeti tervekkel szemben.
Ugyancsak problémákat látunk az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadóból tervezett bevételekkel. Miután a kormány terveivel ellentétben nem nőnek jelentősen a bérek, főleg a nettó pozíciót tekintve, ezért többlet a belső fogyasztásban sem jelenik meg. ÁFA-ból 2011-ben 2200 milliárd forint lett a tényleges bevétel (ez több mint 200 milliárd forinttal lett alacsonyabb, mint a kormány terv-száma volt). A 25%-os ÁFA kulcsának 27%-ra történt emelése és a kiugró infláció ellenére 2600 milliárd forintot tartunk elképzelhetőnek az eddigi tény-számok alapján, amely nagyságrendileg ebben az évben is mintegy 200 milliárd forinttal lesz kisebb a tervezetnél.
A SZJA-ból befolyó bevételekkel is problémák lesznek és az átalakított adórendszer ellenére sem éri majd el a kívánt összeget a büdzsé, mintegy 80 milliárd forintos lyukkal számolhatunk.
Veszélyek vannak, de 3% alatt leszünk
A költségvetésnek több területe is van, ahol még mindig nehezen lehet megbecsülni a várható teljesülést. Ezek közül az EU-tól származó egyéb bevételek, és az egyes fejezetek kiadásai (pl. minisztériumok és háttérintézményeik költései) kapcsán lehet akár 60-70 milliárd forintos túlköltekezés. Ugyanakkor ezen területen a kormány jelentős mozgástérrel rendelkezik, azaz – rendeleti úton – jobban képes befolyásolni a folyamatokat, mint az adóbevételek esetén.
A kormány elsődleges célkitűzése az, hogy 3%-os szint alatt tartsa a költségvetési hiány mértékét. Ez az eddigi folyamatok és a mért jelenlegi adatok alapján tarthatónak látszik. Ugyanakkor a célkitűzés teljesüléséhez szükség van arra, hogy a meglévő tartalékokhoz ne nyúljon a kabinet és a tárcáktól megkövetelje, hogy feszesen gazdálkodjanak. Azaz a pénzügyi kormányzatnak továbbra is ellent kell állnia a politika, főleg a kormánypárti frakciók felől érkező nyomásnak, amelyek rövidtávú politikai haszon érdekében növelnék a kiadásaikat a költségvetés terhére.
Különös nehézséget jelent az ez évi GDP alakulása. Az érthetetlenül optimistán tervezett növekedés nem következett be, sőt kemény recesszióba fordult a magyar gazdaság. Így a költségvetésben nélkülözhetetlen az eddigi szigorú intézményi gazdálkodás fenntartása, ez pedig egyértelműen társadalmi feszültségek elmélyüléséhez vezet. A további évekre pedig jelentősebb veszélyeket jeleznek az ez évi folyamatok a költségvetési hiány elképzelt folyamatos szűkítésében is .
Amennyiben a kormányzati szigor teljesül, akkor a némely területen jelentkező többlet bevételek, valamint a jelentős tartalék ellensúlyozza a vártnál kisebb bevételeket és nagyobb kiadásokat. Összefoglalva tehát, ha nem is a várt 2,5%-os, hanem annál valamivel nagyobb, de még mindig 3% alatti, azaz 2,8-2,9%-os hiánnyal számolunk erre az évre. Ez pedig, egy hiteles 2013-as költségvetés elfogadása esetén – ezt jelent pillanatban nehéz feladatnak látjuk – lehetőséget ad arra, hogy kikerüljünk az EU-ban Magyarország ellen folyó túlzott deficit eljárásból.
Interjú Kiss Ambrus elemzővel: http://gazdasagtv.hu/allamhaztartas/2012-09-05/tarthato-a-koltsegvetes-igaz-a-varnal-nagyobb-hiannyal