A magyar gazdaság helyzetének megítélése kapcsán gyakran elhangzik az állítás, hogy nagyon alacsony a beruházások aránya az országban, sőt ennek 95%-a az Európai Unió által biztosított forrásokból történik. Azaz a jelenlegi gazdasági helyzetben önerőből nem vagyunk képesek fejleszteni, így ez igaz a munkahelyek létrehozására is. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy hol tart a kormány a csak hazai forrásból történő munkahelyteremtésben.

Válság ellenére nem költünk új munkahelyekre

Az állam foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerének forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (korábbi nevén Munkaerőpiaci Alap) biztosított. Ez az alap 2007-2013 között évente átlagosan 342 milliárd forint volt, amelyből az álláskeresési támogatást, a foglalkoztatási célú EU-s programok hazai önrészét, munkaerőpiaci programok támogatását, képzési programok finanszírozását fizeti a kormány.

Elvileg ez a forrása annak, hogy ha egy térségben váratlan munkaerőpiaci krízis keletkezik – mint például most Dunaújvárosban a Dunaferr várható leépítése miatt – akkor legyen eszköz a kormányzat kezében valamilyen átmeneti, vagy végleges megoldásra. Könnyen belátható, hogy éppen akkor van szükség ezekre a pénzekre, amikor a legnagyobb a válság, mivel ilyenkor megnő az elbocsátások száma. Azaz a megoldás az, – és ezt mutatják nyugat-európia példák – hogy inkább át kell csoportosítani a forrásokat a foglalkoztatási és ezáltal a társadalmi krízisek kezelésére és nem szabad az államnak  hátrébb vonulnia.

A 2007 és 2012 közötti költségvetési törvények végrehajtását áttekintve viszont az látszik, hogy a magyar kormányok éppen ennek ellenkezőjét tették. Míg 2007-2008-ban EU-s források nélkül 60 és 72 milliárdot fordított a kormányzati foglalkoztatási és képzési támogatásokra, ez a szám 2012-ben 26,8 milliárd forintra csökkent és a mostani tervek szerint sem éri el a 35 milliárd forintot (33,5 milliárd a módosított előirányzat).

	2007.	2008.	2009.	2010.	2011.	2012.	2013. (terv)
Munkaerőpiaci Alap/Nemzeti Foglalkoztatási Alap	341,3	384,4	427	297,6	283,4	305,1	355
Foglalkoztatási és képzési támogatások EU-s forrás nélkül	59,5	71,9	45,6	42,7	30,9	26,8	33

Mindent a közmunkára

A mostani kormányzat alapvető szemléletváltozást hozott a foglalkoztatáspolitikában. Egyrészt radikálisan, főszabály szerint – akár jelentős visszalépésként értékelhetően – 3 hónapra csökkentették az állástalanok támogatási idejét, és ezzel együtt a foglalkoztatási alapból egyre nagyobb összegeket fordítanak a közmunkaprogram finanszírozására. Míg 2010-ben nulla forintot költött az állam közmunkára a Munkaerőpiaci Alapból, addig tavaly ez az összeg 132 milliárd forint volt, idén pedig a tervek szerint már 154 milliárd forint lesz.

Látványosan mutatja a szemléletváltást, hogy míg 2007-ben a Munkaerőpiaci Alapból közmunkára és álláskeresési támogatásra a pénz-alap 25%-át költötték el, addig ez a szám most már 60-65%. Sőt ennek nagyobb részét  közmunkára fordítják.

	2007.	2008.	2009.	2010.	2011.	2012.	2013. (terv)
közmunka aránya az MPA/NFA-n belül (%)	0	0	0	0	21	43	43
álláskeresési támogatás aránya az MPA/NFA-n belül (%)	27	26	33	46	44	21	17

A Policy Agenda korábbi elemzéseiben bemutatta, hogy a közmunkaprogram munkaerőpiaci szempontból nem hatásos eszköz. 10% alatt van azoknak a száma, akik képesek a közmunka letelte után a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni. Természetesen politikai értelemben látványos, mivel egyszerre akár 100 ezer embert is érinthet a program.

Alig segítjük a munkahelyek létrehozását és megőrzését

Az adatok mutatják, hogy az Európai Unió által biztosított forrásokon kívül alig fordít további összegeket a kormány új munkahelyek létrehozására. A 2012. évi költségvetés beszámolója szerint a kormány 17 ezer új munkahely támogatását segítette hazai forrásból. Ebbel beletartozik a klasszikus munkahelyteremtő pályázat, a pályakezdők foglalkoztatásának támogatása, a mobilitási program és az önfoglalkoztatóvá válás támogatása. Az ezekre fordított összeg azonban nem érte el a 13,5 milliárd forintot. Ez egy főre bontva pedig ez azt jelenti, hogy kb. 800 ezer forintot adott átlagosan az állam egy munkahelyhez.

Ezzel szemben 2012-ben egy főre vetítve (KSH szerint 90.700 fő dolgozott havi átlagban közmunkában és 131,9 milliárd forintot fordított erre az állam) 1,45 millió forintot költött a kormány egy közmunkásra. Miközben a közmunkára fordított forrást évente meg kell ismételni – hiszen nem válik a rendszer önfenntartóvá – addig a nyílt munkaerőpiacon való munkahelyteremtés tartósabb lehetne és csak egyszeri befektetést igényelne az állam részéről.

Az adatok egyértelműen mutatják, hogy kevésbé hatékony, és drágább a közmunka, mintha ezt az összeget a munkahelyteremtésre fordítanák. Ennek ellenére tízszeresét költi a kabinet közfoglalkoztatásra, mint valódi munkahelyteremtésre. További negatívum lehet, hogy feltehetőleg a hamarosan elkészülő 2014. évi költségvetés is ezt a furcsa szemléletet viszi tovább. Az oka ennek pedig az lehet, hogy politikai értelemben kiszolgálják a kormánypártok a társadalom vélt, vagy valós igényeit. Azaz még akkor sem akarnának un. „ingyen segélyt” adni senkinek, ha a kialakított rendszer drágább, kevésbé hatékony és még társadalmilag káros megoldást is jelent.