Az elmúlt hetekben a diákok tüntetéssorozata kapcsán először történt meg, hogy az utcán történtek hatására meghátrálásra kényszerülni látszik a Fidesz. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy mekkora esély van egy szélesebb társadalmi fellépésnek a kormányzati intézkedésekkel szemben, illetve mit tesz és tehetnek ez ellen a kormánypártok.
Az utca ismét hangos volt
2011 tavasz végén és nyár elején egyszer már úgy tűnt, hogy a különböző társadalmi csoportokat érintő negatív intézkedések következtében folyamatosak lesznek az utcai tüntetések, amelyek meghátrálásra kényszeríthetik a Fideszt. Akkor három konfliktusforrás volt egyszerre jelen: nyugdíjjogosultságukat féltő rendvédelmi dolgozók, a rendszer átszervezése miatt a pedagógusok és egészségügyi dolgozók. Ezek közül egyedül a katonák, tűzoltók és a rendőrök voltak képesek érdemi utcai megmozdulásra, de csak minimális eredménnyel zárták a demonstrációkat.
A lassan két évvel ezelőtti események kapcsán a Policy Agenda akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy súlyos hiba lett volna a kormány részéről, ha engedi, hogy a társadalmi csoportok egymásra találjanak és közösen lépjenek fel a hatalommal szemben. Ezt akkor a kormány képes volt megakadályozni.
A felsőoktatási keretszámok kapcsán kirobbant indulatok most ismét megmutatták, hogy az érdekkérvényesítés egyik eszköze az utca. Annyi különbséggel, hogy az események hatására most először kénytelen volt a kormány meghátrálni, és ha nem is változtatott a tervein, de annak időzítését átírta. Ennek kettős oka is volt. Egyrészt a választások közeledtével egyre kevesebb konfliktust akar a kormánypárt felvállalni, mert félő számára, hogy nem lesz elég ideje arra, hogy akár visszamenőlegesen megnyerje ezeket küzdelmeket. A másik ok, hogy olyan közeggel került szembe, akiket nehéz a hagyományos politikai eszközökkel ellehetetleníteni.
Abban sikeres volt ugyan a kormány, hogy részkérdésekben sikerült a társadalom többsége számára népszerű álláspontot felvennie (lásd hallgatói szerződés), de a fiatalokkal, köztük középiskolásokkal szemben nem lehet totális győzelmet aratni. Míg például a rendvédelmi dolgozók esetében néhány tízezer családot a nyugdíjuk átalakításának kérdése, addig ez a továbbtanulást tekintve szinte minden család számára érthető és akár napi szinten jelentkező problémává vált.
Nőtt a konfliktusok száma. Ki tudja meglovagolni az elégedetlenségi hullámot?
Tartalmi és kommunikációs értelemben is nehezített a kormány dolgát a pedagógus szakszervezetek aktivizálódása , a közoktatási rendszer kapcsán megfogalmazott követeléseikkel, és a kulturális intézmények körüli problémákkal.
Láthatólag a kormány más és más módszerrel kezelte ezeket a kérdéseket. Egyrészt a tárgyalások sokaságával próbálja bizonyítani, hogy kész változtatni, közben valóban igyekszik tűzoltásként kezelni kevésbé fajsúlyos ügyeket, de egyben megosztja a konfliktusban résztvevőket, és próbálja az idő haladtával csökkenteni a kérdések időszerűségét.
A Fidesz malmára hajtja a vizet az is, hogy Magyarországon nincsen hagyománya annak, hogy sztrájkkal próbálnák meg irányváltásra kényszeríteni a hatalmon lévőket. Legalábbis a 2000-es években összesen 95 sztrájk volt 2011-ig bezárólag Magyarországon és ez összesen 175 ezer embert érintett 12 év alatt. A válság óta még inkább csökkent a sztrájkok száma, és 2008-2011 között ez már évi átlag 6 munkabeszüntetést jelentett. Azaz a magyar munkavállaló legritkább esetben él a sztrájk eszközével a munkáltatójával szemben. Ebből a szempontból speciálisak a diákok, mivel az ő demonstrációs képességük láthatóan erősebb, mint a munkahelyeken dolgozóké, igaz ebből a szempontból kisebb is a kiszolgáltatottságuk, hiszen nem az állásukkal játszanak.
Eddig működött a „szalámi” taktika
A pedagógusok kapcsán sikerült lényegében „leszalámizni” a szakszervezeteket, és megállapodást aláíratni a többségükkel. Ezzel biztosan elkerülték a közvetlen sztrájkveszélyt, ha egyáltalán ez alatt a nyomás alatt a tanárok valóban megmerték volna tenni, hogy nem veszik fel a munkát. Ezzel együtt a felsőoktatás kapcsán részmegállapodással demonstrálták, hogy a kormányzat szerint több pontja is teljesült az érdekképviseletek követeléseinek, és egy nagyon hosszú időtávot rögzítettek a tárgyalásokra és azok tematikájára.
Habár ezzel elviekben sikerült rövid távon kezelnie a konfliktusokat, de a felsőoktatás tekintetében a HÖOK-on kívüli civil szervezetek még okozhatnak váratlan problémákat. Nagy kérdés, hogy a HaHa, vagy akár az Oktatói Hálózat mennyire lesz képes újra értelmezni a követeléseiket, és a HÖOK jelenléte nélkül, akár az utcán folytatni azok érvényesítését. Az látszik, hogy a mostani keret arra nem lesz elegendő, hogy újra lendületbe hozzon pár ezer diákot és ehhez társadalmi támogatottságot szerezzen. Ugyanakkor az is valószínűnek látszik, hogy egy rosszul sikerült államtitkári nyilatkozat is táptalajt jelenthet az események eszkalációjára.
Attól azonban középtávon nem kell tartania a Fidesznek, hogy jelentős társadalmi ellenállással találkozzon, hiszen a fellobbanó tüzet jóléti intézkedésekkel (pl. rezsiköltségek csökkentése) igyekszik csillapítani. Ez pedig elegendő lehet arra, hogy ne alakulhasson ki olyan közhangulat, amely tömegeket vinne utcára.