A múlt héten éles vitát váltott ki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének interjúja, amelyben kritizálva a mai törvénykezési gyakorlatot egyfajta rendeleti kormányzás bevezetését tartaná jónak. A Policy Agenda ebben a törvénykezési ciklusban többször is elemezte a parlament tevékenységét, és számokkal támasztottuk alá, hogy az elmúlt 20 évhez képest egy új módszer, a frakciókormányzás honosodott meg. Lehetséges, hogy ezzel a saját maga által bevezetett modellel kíván szakítani a Fidesz?
Frakciókormányzás
A parlamenthez benyújtott törvényjavaslatok terén a kormánypárti frakciók főleg a ciklus elején átvették a terepet a kormánytól. Az ezt megelőző parlamenti ciklusaiban az volt a jellemző, hogy többségében a kormány által benyújtott törvényjavaslatokat tárgyalták a képviselők, ezzel szemben 2010-től kezdve mintha nem bízott volna a miniszterelnök saját minisztereiben, áthelyezte a jogalkotási tevékenység nagy részét a kormánypárti képviselőkre.
A ciklus eleje óta 318 kormány (nem számoltuk a nemzetközi szerződések kihirdetését) és 278 kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat került elfogadásra. Nemzetközi szerződések nélkül nézve az összes törvénynek az 53%-át a kormány, míg 45%-át a kormánypárti képviselők nyújtották be, a maradék 2% megoszlott a bizottságok és az ellenzék között. Ez az arány az előző ciklusban 80%-13% volt a kormány számára.
Az Országgyűlés elnöke által elmondottak függvényében, könnyen lehet, hogy ezt a jelentős munkaterhet szeretné a képviselőkről levenni. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy ezt a modellt a Fidesz vezette be, és nyilván azt a célt szolgálja, hogy ezzel tettestárssá tegye a képviselőket a jogalkotási munkában. Azaz nem akarta a kormányfő, hogy a kormánypárti frakció, mintegy zsűritagként, kívülről kritizálja a kormányzati munkát, törvények előkészítésének folyamatát. Valamint a „törvénygyár” munkatempójának is jobban megfelelt a frakciókormányzás modellje, hiszen így jóval rövidebb időt kell szánni a szakértői egyeztetési folyamatokra.
Túlzott teher
Kövér László szavai arra is utaltak, hogy indokolatlannak tartja azt a méretű törvénykezési kényszert, amely az Országgyűlésre hárul. Ebből többet hárítana át a kormányra, és szavai szerint csak az általános szabályozási kereteket kellene ilyen magas jogalkotói szinten meghatározni.
A mostani törvénykezési gyakorlat is alkalmazza ezt a módszert, hiszen főleg végrehajtási kérdésekben a törvényhozó kifejezetten felhatalmazást ad a kormány számára, hogy a részletes szabályokat megalkossa.
Ugyanakkor, és ezt szintén a Fidesz magának köszönheti, a fokozott jogalkotási tempó miatt állandó korrekciókra kényszerül a parlament. 2013-ban a nemzetközi szerződések nélkül 117 törvény került elfogadásra és kihirdetésre. Ezek a törvény a legritkább esetben alkottak új szabályozást, sokkal inkább már meglévő törvényeket módosítottak. A jogalkotás átláthatatlanságát mutatja, hogy a 117 törvénnyel tulajdonképpen 727-szer módosítottak valamilyen másik törvényt. Azaz nem egy szabályozatlan területet akart a Fidesz törvénnyel szabályozni, hanem valamilyen ok miatt törvénymódosító csomagokat készítettek, amelyek átlagosan több mint 6 különböző törvényt módosítottak egyszerre. Tíz esetben olyan törvény került elfogadásra, amely minimum 15 másik törvény módosításából állt össze.
Nyilván az ilyen fokozott ütemű törvényhozás jelentős munkaterhet jelent a képviselők számára, de valószínűleg az igazi teher a jogalkalmazókra hárul, akiknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó törvényekhez.
Önkritika a rendeleti kormányzás felvetése?
Ugyan a Fidesz igyekezett gyorsan cáfolni, illetve megmagyarázni Kövér László szavai nyomán kibontakozó, a rendeletei kormányzás bevezetésére vonatkozó vitát, de mégis érdemes látni, hogy a házelnök szavai egy valódi problémára hívják fel a figyelmet.
Véleményünk szerint a „kövéri” rendeleti kormányzás valójában a saját maguk által bevezetett frakciókormányzási modellre, és a túlzott jogalkotási dömpingnek a kritikája, ráadásul Kövér László nem először kritizálta a törvényalkotás minőségét és mennyiségét. Kérdés, hogy a parlamenti munka tekintetében mekkora vita várható a házelnök és a kormány(fő) között.