A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index ( GFI ) 2013. IV. negyedévében 0,96 –azaz az első és második negyedévi (1,09 és 1,11) enyhe optimizmust követően lényegében fennmaradt a harmadik negyedévben mért (0,95), a növekedés bizonytalanságát jelző stagnálás. Sem a pénzügyi folyamatoknál, sem pedig a vállalati szféra teljesítményeinél nem megalapozott a kormányzati kommunikációval hirdetett optimizmus, és a háztartási gazdálkodásban pedig nyilvánvalóan fenntarthatatlan intézkedések eredményezik a javulásként hangoztatott stagnálást. Számos jel utal arra, hogy indexünk valamennyi rész-indikátora a kedvező nemzetközi monetáris és gazdálkodási környezet hatására mutat relatíve kedvező helyzetet.
Nincs megalapozott gazdasági növekedés
A GFI eltérően a 2013. első és második negyedévi enyhén optimista szintje után most a harmadik negyedévihez hasonlóan újra a gazdaság stagnálását jelzi. Bár a magyar gazdaság teljesítménye 2013-ban már enyhén bővült, ez a növekedés erőtlen és 2014-ben is alacsony, csak 1-1,5% közötti lehet, úgy, hogy az első félévi erőteljesebb bővülést követően a másodikban újra lassulhat.
Gazdasági Fejlődés Index értékei (2010-2013.)
2010. év | 2011. év | 2012. év | 2013. év | ||||||||||||
I. né | II. né | III. né | IV. né | I. né | II.né | III. né | IV. né | I. né | II.né | III. né | IV. né | I. né | II. né | III. né | IV. né |
monetáris részindex | |||||||||||||||
1,40 | 1,23 | 1,30 | 0,81 | 1,02 | 0,94 | 0,93 | 1,24 | 1,17 | 1,08 | 0,92 | 1,03 | 0,87 | 1,31 | 0,91 | 0,99 |
háztartások részindex | |||||||||||||||
1,67 | 1,52 | 1,53 | 1,48 | 1,03 | 0,97 | 0,97 | 1,00 | 1,09 | 0,97 | 0,98 | 0,96 | 1,09 | 1,02 | 0,96 | 1,02 |
vállalkozások részindex | |||||||||||||||
0,95 | 1,41 | 0,94 | 0,78 | 1,35 | 0,75 | 1,40 | 1,12 | 0,98 | 1,09 | 0,82 | 0,96 | 0,99 | 0,99 | 0,98 | 0,88 |
Gazdasági Fejlődés Index | |||||||||||||||
1,30 | 1,39 | 1,23 | 1,00 | 1,25 | 1,12 | 1,36 | 1,04 | 1,08 | 1,05 | 0,90 | 0,98 | 0,98 | 1,11 | 0,95 | 0,96 |
Az ipari termelés reális bővülését nem alapozták meg új beruházások, a mezőgazdaságban átlagos év várható, az építőiparban az uniós forrásokból eredő állami beruházásokon túl a lakásépítés talán még vissza is esik az előző évi nagyon alacsony mértékhez viszonyítva és a vállalati beruházások indítása pedig a kereslet még bizonytalan növekedése miatt marad el.
A monetáris és fiskális helyzet nyugalma látszólagos
A GFI pénzügyi mutatói nem javultak az előző negyedév óta. A kormányzati hiány leszorításának forrásai kimerülőnek látszanak, az MNB alapkamat folyamatos csökkentésével a forint árfolyama is jelentősen sérült, a bankrendszer jelentős mértékű túladóztatása nehézségeket jeleznek. Az Áfa bevételek a tervezettől kissé elmaradnak. Nem indulnak új tőkebefektetések – sőt változatlan a tőke kivonulása és a profitkivonás, amelyek továbbra is a bizalomvesztést mutatják.
A vállalati szektor banki hitelállománya továbbra sem felel meg egy bővülő gazdaság igényeinek. A túladóztatás miatt kényszerű szigorú hitelezési kondíciók továbbra is gátat szabnak a vállalatok és a háztartások hitelfelvételeinek.
2013 közepétől az MNB „0” kamatozású hitelprogramja hatására a rövid távú hitelezés kissé bővült, azaz a hitelkínálati korlátokat a jegybank Növekedési Hitelprogramja elsősorban a rossz hitelek kiváltásával oldotta. A 2000 milliárd Ft kihelyezése a KKV szektorba azonban elképzelhetetlen, hiszen a megelőző években ezen összegnek csupán kétharmadát fordították beruházásra.
A háztartások gazdálkodása nem romlik tovább
Az adórendszer változtatása, a lakossági terheket növelő intézkedések és a rossz gazdálkodási folyamatok a háztartások helyzetét változatlanul nehezítik. Az éves szintű maginfláció változatlanul 3,5%, a jövedelmi folyamatok az alsó három jövedelmi osztály fokozódó elszegényedését mutatják. A vagyoni helyzetre, a reálkeresetekre, a munkanélküliségre vonatkozó statisztikai átlagmutatók mögött komoly nehézségek vannak. A GFI háztartási gazdálkodásra vonatkozó mutatói most, a negyedik negyedévben sem mutatnak további visszaesést, a választást megelőzően azonban ez nem is várható. A foglalkoztatottságban, a jövedelmi helyzetben a 2013. év végi stagnálás után 2014 elején kis javulás várható és a fogyasztás is bővülhet kissé. A gondot az jelentheti, hogy a háztartások több szigorítást már nem tudnak elviselni egy estleges újabb szigorítás során, hiszen nagyobb részük a fennmaradásukért küzd.
A vállalkozások helyzete továbbra is bizonytalan
A vállalkozói szféra gazdálkodásának indikátorai összességében nem javulnak megnyugtatóan, csupán a konjunktúra megítélésében van egyértelműen pozitív javulás. Mind a nyugat-európai indexek, így az IFO-index, mind a magyarországi üzleti bizalmi indexek a vállalkozói szféra javuló optimizmusát jelzik. A magyar KKV szektor bizalmi indexe is a harmadik negyedévtől jelentősen javult, annak ellenére, hogy kedvezőtlen a gazdálkodási környezet, azaz az ipari termelés nem bővül jelentősen, a közvetlen tőkebefektetések teljesen visszaestek, folyik a profitkivonás, és a termelő beruházások szintje alacsony. A vállalkozói szféra elfáradt a sok éves visszaesésben, stagnálásban. Az alacsony tőkeellátottságú cégek nagy része megszűnt és csak a feltehetően saját, családi forrásból működőképességét fenntartani tudó vállalkozások maradtak meg, bízva abban, hogy a vállalati hitelezés jelentős fejlesztésére tett kormányzati ígéret lehetővé teszi működésüket, remélt és várt növekedésüket.