Mi lesz a kétharmados törvényekkel? – ellenzéki szereposztás próbája

Mi lesz a kétharmados törvényekkel? – ellenzéki szereposztás próbája

Az újabb kétharmados többség birtokában az ellenzéki pártok számára egyszerre vált tétnélkülivé a minősített többséget igénylő szavazások (is), és egyben lehetőség arra, hogy megmutassák ellenzéki szerepfelfogásukat. A Policy Agenda ennek kapcsán vizsgálta meg az elkövetkező másfél hónap parlamenti munkáját.

Akkor és most…

Az előző parlamenti ciklus jelentős részében nem volt kétharmados többsége a kormánypártoknak. Ez új helyzetet eredményezett, hiszen nem volt automatikus többség a sarkalatos törvények módosításához, vagy akár az Alaptörvény megváltoztatásához. Ennek ellenére, ahogy korábbi elemzésünkben is rámutattunk, több kétharmados törvény is ellenzéki segítséggel került elfogadásra. ebben a legnagyobb partnere a Fidesz-KDNP-nek a Jobbik volt.

A 2018-2022 közötti időszakban már nincsen szüksége (legalábbis jelen pillanatban) ellenzéki pártokkal való alkukra a kormánypárti oldalnak. Ezért is kerülhetett elő három olyan ügy, amelyek régóta napirenden vannak, de nem volt képes elfogadtatni ezeket a kormány. A Stop Soros a kampány része volt, ezért nem meglepő, hogy talán előbb elfogadtatják, mint a jövő évi költségvetést.  Ezenkívül az elbukott Alaptörvény-módosítást migráció ügyben újra napirendre veszik, a közigazgatási különbíróságok mellett. Ezeken kívül új elemként a gyülekezési jog és magánélet viszonyát szabályozó rész is várhatóan bekerül a legfőbb törvénybe.

Ugyan nem kellenek az ellenzéki szavazatok, mégis politikai tétje van, hogy ezekben a kérdésekben milyen álláspontot képviselnek a pártok. Nagyjából két út áll előttük. Vagy teljesen elleneznek szinte minden kormányzati kezdeményezést, és az Orbán-kormánnyal szemben határozzák meg magukat, vagy egyes ügyek mentén próbálnak valamilyen elvi, párt alapelveinek megfelelő álláspontot képviselni.

A nagy kérdés: Jobbik és LMP

A választás után két párt került erős identitásválságba, akik növekvő szavazatszámuk ellenére, mintha megpróbálnák saját magukat is újratervezni. A Jobbik néppártosodását erős kritika érte belül, és könnyen lehet, hogy ez már kezelhetetlen helyzetet, és pártszakadást fog okozni. Ez kihatással lesz a frakció mozgására is, akik mint láttuk, még a tisztán néppárti korszakukban is a legkormánykompatibilisebb párt voltak.

Amennyiben legalább a frakció szakadását megpróbálják megakadályozni, akkor könnyen lehet, hogy bevándorlás kapcsán engedményeket akarnak tenni szélsőjobboldali politikusaik, támogatóik számára. Ebben az esetben akár a Stop Soros, vagy a migráció kapcsán az Alaptörvény módosítás elfogadásának, vagy elutasításának kérdése komoly indulatokat okozhat a párton belül.

Az LMP esetében is váratlanul komoly identitásválság alakult ki. Az új társelnök már bal-jobb tengely meghaladásáról, illetve nem létezéséről beszél, és mintha jobbközép nyitás felé kacsingatna a párt. Ez pedig kérdéses, hogy milyen tettekben nyilvánul meg, mennyire lesznek elutasítóak a kormányzati kezdeményezések irányába, vagy éppen az lesz a céljuk, hogy megmutassák új elveiket.

DK, mint biztos pont?

Az ellenzéki palettán a Demokratikus Koalíció már az előző ciklusban is úgy definiálta magát, mint Orbán Viktor kérlelhetetlen ellensége. Ez egyben azt is mutatja, hogy nem saját elvei alapján határozza meg magát, hanem a kormánnyal, kormánypártokkal szemben. Nem véletlen, hogy a választások után leghangosabb a választási eredmények tisztasága kapcsán a DK volt, akik ezzel próbálták megalapozni következő négy évüket (illegitim kormány elleni küzdelem mottójával). Ebbe az attitűdbe egyértelműen nem fér bele semmilyen szakpolitikai kooperáció, sőt tulajdonképpen csak arra fűzik fel politikájukat, hogy nincs is értelme szakpolitikákról beszélni, amikor illegtim szerintük az egész rendszer.

Az MSZP-P láthatólag ugyanott tart, mint pár éve. Nem látszik karaktere, és ebből adódóan ellenzéki szerepfelfogása. Az új elnök megjelenéséig nem is várható, hogy letisztulna a párt karaktere, amit az is nehezít, hogy milyen érdek-, és politikai stratégiai ellentétek vannak a budapesti párt és úgy egyben a vidéki pártszervezetek, politikusok között. Míg Budapesten a szavazóknak elegendő mozgósítóerőt jelent az anti-Orbán karakter (ezzel együtt minden kormányzati javaslat szinte azonnali elutasítása), addig a kistelepüléseken erre nem rezonál a társadalom.

A parlament – jelentősen belelógva a nyárba – július második feléig ülésezik. Amennyiben az ellenzéki pártok képesek kitalálni helyüket a politikai palettán, lerendezik belső (identitás)válságaikat, akkor a kétharmados törvény, és még a jövő évi költségvetés vitája jó alkalom arra, hogy megmutassák új politikájukat. A jövő évi EP választás, és önkormányzati választás szempontjából sok idő az útkeresésre már nincsen.