Tesco-sztrájk: Miért kacsingat a munkavállalók felé a kormány?

Tesco-sztrájk: Miért kacsingat a munkavállalók felé a kormány?

A főként alacsony bérek okozta elvándorlásból következő munkaerőhiány egyre komolyabb feszültségeket okoz a munkaerőpiacon. Egyre több sztrájkfenyegetés van nem csak a közszférában, hanem még a multinacionális vállalatoknál is. A Policy Agenda elemzése szerint a kormány a mostani Tesco-sztrájk kapcsán inkább az árral úszik, és úgy tesz, mintha nem ő alakítaná, hanem csak elszenvedné a helyzetet.

Bér- vagy létszámharc?

A bolti vegyes kiskereskedelemben kb. 100 ezer fő dolgozik. Ez a létszám az elmúlt években kis ingadozásokat szenvedett csak el, de lényegesen nem változott. Ennek a létszámnak 63%-a 250 fő feletti létszámú cégeknél dolgozik, sőt 35%-uk a három legnagyobb áruházlánc alkalmazottja.

forrás: nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelem adatai – KSH

Az is látszik az adatokból, hogy a foglalkoztatotti létszám nagyságától függően jelentősek a bérkülönbségek. 2016-ban az 50 fő alatti és a 250 fős létszám feletti boltok között 39% volt a bérkülönbség a nagyobb cégek javára. A 2017-es kötelező béremelés hatására (a minimálbér, és főleg ebben a szektorban fontos garantált bérminimum emelése) valamelyest csökkent az olló, és most már „csak” 31% a bérelőnye a nagyobb létszámú kiskereskedelmi cégeknek.

forrás:nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelem adatai – KSH

Ha a top5 áruházlánc adatait nézzük, akkor az látszik, hogy a sztrájk előtt álló Tesco a harmadik a dolgozóit legjobban fizetők között, legalábbis az egy főre vetített bérköltség alapján. Az is igaz, hogy e cégnél 5%-kal csökkent a dolgozói létszám az előző évhez képest.

Éppen ezért a szakszervezetek által megfogalmazott követelések között nagyon fontos szerepe van a munkaerőhiány miatt bekövetkezett problémák kezelésének. Azaz az adott létszám túlterheltsége ugyanúgy gondot tud okozni, mint a bérek szintje. Ez az egyik legfontosabb magyarázata annak, hogy egyelőre miért csak ennél az áruházláncnál alakult ki a sztrájkhelyzet.

Mit tehet a kormány?

A kormány megalakulásától kétarcú politikát folytat a munkavállalók helyzete kapcsán. Egyrészt olyan gazdasági szerkezetet támogat, amely rugalmasan a munkaerőpiacra épít. Ez azt jelenti, hogy gyengíti a munkáltatói jogokat, nem támogatja, sőt többször kifejezetten nehezíti az érdekképviseletek helyzetét, és ezáltal a munkavállalók szerveződési, tárgyalási képességét.

Megítélésünk szerint ennek köszönhető, hogy az elmúlt években a nettó keresetek tekintetében leszakadtunk a Visegrádi-országoktól, és kisebb ütemben tudtunk zárkózni a nyugati bérekhez. Így 2016-ban a kiskereskedelemben az átlagbér mintegy 13%-kal maradt el a Szlovákiában mérthez viszonyítva.

Ugyanakkor 2016 második félévében alapvetően megváltozott a helyzet.  A kormány is érezte, hogy tennie kell valamit a munkaerőhiány miatt. Ennek eredménye volt, hogy a törvényben meghatározott legkisebb bérek (minimálbér és a garantált bérminimum) két éves emelésében állapodott meg a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal.

Ennek a béremelésnek a hatása azonnal meglátszott a hazai kiskereskedelemben is. Egyrészt az átlagbér a szektorban 12%-kal nőtt, és a legnagyobb bérnövekedés a közepes foglalkoztatóknál volt. Ezzel 7%-ra mérséklődött például a bérolló a szlovák és a magyar bérek között.

Ugyanakkor ez önmagában nem oldotta meg a problémákat. Ennek eredménye a mostani sztrájkhelyzet a legnagyobb kiskereskedelmi láncnál. A Tesco-nál kialakult helyzet pedig megítélésünk szerint nem egy bolthálózatra korlátozódó probléma. A korábban ismertetett adatok alapján, ha a konfliktus végén nem csak a bérek emeléséről, hanem újabb dolgozók felvételéről is sikerül megállapodni, az mindenképpen elszívó hatással jár majd. Ennek negatív következménye meg fog jelenni a többi áruházláncnál, valamint a kisboltoknál – amelyek már most munkaerőhiánnyal küzdenek – is jelentős problémát okozhat.

„Baloldali” lett a kormány?

Nyilvánvalóan érzi a kormány, hogy nehéz helyzetben van, mivel a probléma forrása az általa kigondolt, alacsony bérrendszerre berendezkedett gazdasági szerkezet. A választások előtt pedig kifejezetten káros lenne számára, ha egyre több „bérharc” lenne a szakszervezetek és a munkáltatók között, hiszen ebben azért munkáltatóként is érintett lenne. Nehézséget jelenhet számára az is, hogy a bérek kérdésében a két legnagyobb ellenzéki párt (a Jobbik a „Bérunió”-val, az MSZP a „Fizessenek a gazdagok” kampánnyal) már pozíciót fogott a kormánnyal szemben.

Nem meglepő, hogy a kormány „munkavállaló-barát” oldala – Lázár János miniszter – látványosan támogatta a Tesco-ügyben a szakszervezeti követelést. Mintegy fenyegetésként „belengette”, hogy a kormány kész beavatkozni a terület működésébe. (Törvénnyel kényszerítené ki, hogy több dolgozót kelljen foglalkoztatnia a nagyáruházaknak.) Nem új ez a javaslat. Bár eddig nem lett belőle semmi, de arra jó, hogy a problémában – választások szempontjából – a jó oldalra kerüljön a kormány.

A kormány számára ugyanakkor az már nehezebben kezelhető helyzetet okozna, ha a szakszervezetek egy sikeres bérharcot követően nem csak a Tesco-nál, hanem a többi nagy áruházláncnál is képesek lennének sztrájkhangulatot teremteni. Ez már önmagában olyan politikai helyzetet okozna, amely a kormány számára rövidtávon nem kezelhető. Sok sikeres bérharc pedig már kampánytémává teheti a kérdést, miközben ez egyáltalán nem érdeke a kormánynak.