Vasárnapi zárvatartás kérdésében egyértelműen politikai hátraarcot csinált a Fidesz, mindezt úgy, hogy közben arra sem pazarolt időt, hogy ne hagyja hátra sajátjait. A KDNP számára ez volt „az ügy”, és ezért is tudta 2015-ben áterőltetni a nagyobbik kormánypárton. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, hogy a kormánykoalíció szempontjából mit jelent ez a kérdés.

Vissza kellett vonulni, csak időzítés volt a kérdés

Március elején közölt elemzésünkben hat olyan ügyet soroltunk fel, amelyek akár belső konfliktusokat is okozhat a kormány, kormánypártok számára. Ezek közül az egyik a vasárnapi zárvatartás, az azt kísérő népszavazási botrány volt. Április közepére egyértelművé vált, hogy az ügyet elvesztette a Fidesz, már csak az volt a kérdés, hogy mikor kell lépnie. Egy jogilag érvénytelen népszavazás (nem megy el 4 millió, hanem például csak 3,5 millió választó az urnához) még minidig politikai vereséget jelent majd a kormánypártoknak, hiszen egy meggyőző többségű igent nem lehet majd figyelmen kívül hagyni.

Ha a népszavazási vereséget el akarják kerülni, akkor a visszavonulás kérdés, már csak időzítési kérdés. Egyszerre kellett két szempontot kellett figyelembe venniük ennek kapcsán. Egyrészt a minél korábban végrehajtott korrekció, megakadályozza, hogy egyre nagyobb mozgósításba kezdhessen az MSZP. Nyilvánvaló, hogy politikai szempontból sokkal nagyobb kockázatot jelent egy hitét újra visszaszerző, és erőt felmutatni képes ellenzéki párt, mint egy – az emberek életét ugyan jelentősen befolyásoló – szakpolitikai kérdés. Ezért indokolt volt a minél korábbi visszakozás.

Ugyanakkor a kérdésnek van egy nagyon erős koalíciós vonzata is. Ez pedig a KDNP számára „átengedett” területek kérdése. A KDNP már harmadszor terjesztette be a vasárnapi zárvatartásról szóló törvényjavaslatot. Ezt megelőzte a 2007-ben meghirdetett Szabad Vasárnap Charta, amit a KDNP mellett több szakszervezet is támogatott. A törvénykezdeményezések közül az első alkalom a ma már egy kissé elfeledett 2009-es kísérlet volt, amikor ellenzékben arra hivatkoztak, hogy „A vasárnapokat az emberek hagyományosan pihenéssel, kikapcsolódással, családjuk, barátaik társaságban töltik. A szabad vasárnap a társadalmi kapcsolatok ápolását teszi lehetővé.” Az akkori javaslat nem csak a kereskedelemre vonatkozott, hanem a mainál szélesebb körre.

A KDNP 2010-ben ugyancsak megismételte lényegében ugyanezt a törvényjavaslatot, de a kormánytöbbség nem engedte azt az Országgyűlés plenáris ülésére. Érezve a miniszterelnök, hogy ez fontos ügy a koalíciós partner számára, nem engedte leszavazni azt, hanem arrébb tolta a döntést. Ez volt az a mondata, hogy „amint meg lehet élni heti ötnapnyi munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vásárnapi zárva tartást.”

A miniszterelnök csapdába került a harmadik kormányzásának elején. Egyrészt koalíciós partnerének, még ha nem is egyenrangú felekről van szó, volt egy előre tudott, és hétéve húzódó ügye, amelyet akár saját létének igazolásából is szeretett volna megvalósítani. Ezt nem lehet folyamatosan lesöpörni. Másrészt négyévnyi kormányzás után, amikor arra épült a kommunikáció, hogy jobban élnek az emberek, mint 2010 előtt, nem lehet újra azt mondani, hogy továbbra sem lehet megélni ötnapnyi munkából.

A külső és belső válságoktól sújtott Fidesznek 2015 elején láthatólag nem volt mozgástere a kisebbik koalíciós párt sokadszor megismételt kezdeményezésével szemben. Ezért érezhető belső viták után zöld utat engedett a javaslatnak.

Ez tényleg koalíciós probléma

Nyilván maradandó belső sérelmeket okozott az is, hogy a láthatólag népszerűtlen ügyet, bár a KDNP akarta, de már kihátrált a konkrét megvalósítás mögül. A párt vezetői többször elmondták, hogy ők ennél puhább szigorítást javasoltak. Azaz kezdett az ügy politikailag gazdátlanná válni.

A pártelnök-miniszterelnök a KDNP érdekeit most figyelmen kívül hagyva, gyors visszavonulást hajtott végre. Ez pedig nyilván – ahogy a szavazás is mutatja – a KDNP távlatos politikai érdekivel ellentétes volt. Sőt, ha mérleget készítünk, akkor az „Ügyet” vették el a kisebbik koalíciós párttól, ezzel a kormányzati munkájuk is mélyütést kapott. Ha az ő szempontjukból készítenénk egy „kasszát”, akkor az látszik, hogy saját ügyük, ahol csak a KDNP volt az előterjesztő ebben a ciklusban három volt (magáncsőd intézményének bevezetése, árubemutatók szabályozása, vasárnapi zárvatartás). Ezek mindegyikéhez biztosította a Fidesz a többséget. Az előző ciklusban a kereszténydemokraták 29 kezdeményezéséből 14 ment csak át a parlamenten, és ezek közöl három volt nagyobb jelentőségű. Az egyház törvény komoly botrányt váltott ki, a családok védelméről szóló inkább egy kerettörvény, míg a címerekről és zászlókról szóló pedig fontos, de egyáltalán nem politikai karakterképző.

Amennyiben mérleget készítenénk a KDNP által képviselt ügyekről, akkor igazából csak a rossz kezdeményezések maradnak meg a választókban. A visszavont vasárnapi zárvatartás, a többször, botrányok között módosított egyházügyi törvény, illetve az alacsony érdeklődést kiváltó magáncsőd intézménye.

A kormánypártok közötti frusztráció kölcsönös lehet, hiszen a KDNP az adatok alapján szűk mozgásteret kapott a nagyobbik kormánypárttól, míg a Fidesz úgy éli meg, hogy a kereszténydemokraták keveset csináltak, de azt is botrányosan.

Hogyan tovább?

Az egyértelmű, hogy ettől a fiaskótól a kormánykoalíció stabil marad. A politikai konstrukcióból adódóan arra sem kell számítani, hogy a KDNP nagyon szembe merne menni a Fidesszel, hiszen számtalan kormányzati pozíciót kaptak a középkáderei a pártnak, amely egzisztenciálisan megköti a pártvezetés kezét.

Arra számítani kell, hogy ez az ügy nyomot hagy a két képviselőcsoport közötti együttműködésben, és ez a mindennapok szintjén biztosan feszültségeket okoz, hoz felszínre. A szakpolitikai vitákban jön el a revans ideje, miközben a kormányfőnek most a legkevésbé hiányzik a belső konfliktus erősödése. Már csak azért is, mivel a közoktatás ügye nem megoldott, amit a közvéleményben, és a belső fórumokon sokan a KDNP hibájának tartanak (Hoffman Rózsa irányítása alatt jött létre a mai rendszer).