Ismét felerősödött a 2014-es országgyűlési választásokon még közös listán indult baloldali pártok együttműködési lehetőségeiről szóló vita. Az érdemi ügyek helyett a baloldali egységpárttól kezdve, az előválasztáson át, az önálló indulásig minden az asztalra került, miközben a közvélemény 10% és az alatti támogatottságú pártok viaskodását látja. A Policy Agenda azt vizsgálata meg, hogy racionális módon van-e kiút ebből a helyzetből.

Ahonnan indultak, oda értek vissza

A 2014-es választások előtt az Orbán-kormánnyal elégedetlen aktív választói réteg azzal szembesült, hogy a kegyeiért versenyző baloldali pártok nem tartalmi versenyt folytatnak egymással, hanem „csomagolási versenyt”. Azaz 2010 és 2014 közötti időszak egyértelműen arról szólt, hogy ki jelölje a miniszterelnököt, és közös listán, egységpártban, vagy választási párt formájában induljanak-e el az ellenzéki pártok. Gyorsan egyértelművé is tették a választók számára, hogy nem abban van közöttük a vita, hogy mi legyen a választási programban, hanem, hogy ki hol induljon el.

Habár a kudarcos másfél évvel ezelőtti eseményekből azt a tanulságot vonták le a felek, hogy soha többet ilyen együttműködés nem lesz, valójában ugyanabba a folyóba léptek bele most is, mint négy évvel ezelőtt.

Ismét másodlagossá vált a tartalom, ahogy a Demokratikus Koalíció elnöke is kijelentette, szakpolitikai kérdésekben nagyon gyorsan meg lehet állapodni, és a választói szemszögből nézve a kirakatban lévők ide-oda rángatása folyik, és mindenki keresi saját embereinek a legjobb helyet. Ehhez képest a Jobbik a maga állandóságával, és ilyen szempontból történő átláthatóságával, a nyugodt erőnek számít.

A DK által felvetett baloldali „gyűjtőpárt”, az MSZP által elfogadhatónak tartott miniszterelnök-jelölti előválasztás, a „kispártok” által támogatható teljes előválasztás, illetve a gyeplőt a lovak közé dobó forgatókönyv, azaz mindenki önállóan indul, egyaránt az asztalra került. Pedig ezek a választók széles rétegei számára nem lényeges kérdések, csak elviszik a figyelmet arról, milyen programot hajtanának végre a pártok egy esetleges választási győzelem után.

Van-e baloldali téma?

A magyar baloldali pártok támogatottságának visszaesését sokan azzal magyarázzák, hogy nem találnak maguknak témát, ügyet, amellyel képesek megjelenni a közvélemény előtt. Nyilván ellenzékben nehéz a kormánytól függetlenül, azaz nem az ő lépéseikre reagálva, kezdeményezni vitát saját elképzeléseikről.

Pedig ez nem feltétlenül van így, és a tények sem ezt támasztják alá. Ha a parlamenti önálló kezdeményezéseket (törvényjavaslatok, országgyűlési határozati javaslatok) nézzük, akkor látszik, hogy csak nyár eleje óta, a korábban közös választási listán induló pártok képviselői 15 jól érthető karakterű, a társadalom szempontjából fontos ügyet vettettek fel. Ezek nem tipikus ellenzéki javaslatok voltak, azaz nem botrányokra, korrupciós ügyekre, az államműködésére, vagy demokrácia-kérdéskörre vonatkozó ügyet kapcsán tartalmaztak ellenzéki véleményt. Ugyanakkor mégsem voltak képesek egy kormányváltó, önálló politikai elképzelésekkel rendelkező erő felmutatására.

 

Táblázat: 2015. júniustól önálló parlamenti kezdeményezések (törvényjavaslatok, országgyűlési határozati javaslatok) megoszlása a nagyobb ellenzéki pártok között

	Jobbik	MSZP	LMP	DK
önálló kezdeményezések száma	24	15	16	8
társadalompolitikai kezdeményesek száma	9	7	4	3
kulcsszavak	földügyek, lakás(támogatás), nyugdíj-ügyek	földügy, nyugdíj, béremelés, rezsi-csökkentés	egyenlő bér, nők foglalkoztatá-sa, munka-vállalói jogok	zöldterület bővítése, iskolai sport fejlesztése, női esélyegyenlő-ség
menekültügyi javaslatok	8	3	2	2
korrupciós ügyek, botrányok kapcsán tett javaslatok	3	5	5	3
egyéb (állam működése, „demokrácia-csomag”) javaslatok	4	–	5	–

 

Ezt támasztja alá a baloldali pártok támogatottsága is. Félreértés lenne azt gondolni, hogy a menekültügy miatt nem képes növekedni akár az MSZP, vagy a DK. Az elmúlt másfél évben a közvélemény-kutatók méréseinek átlagát nézve az MSZP egy 8,3%-10,%-os sávban mozgott (átlagosan 9,7%-os támogatottságot mértek) a teljes lakosság körében, míg az DK 3,5%-6%-os mezőben (átlag 4,5%). Az elmúlt hónapokban mindkét párt erősebb volt átlagosan, mint a teljes időszakban. A probléma sokkal mélyebben rejlik, nem az aktuális politikai napirendtől függ. A választók továbbra is szétaprózódott, együttműködésre képtelen pártokat látnak a baloldalon, akik már emiatt sem számítanak kormányváltó erőnek. Ha a kormányváltást akaró szavazó néz rá a politikai palettára, akkor a Jobbik, vagy valamelyik baloldali párt(ocska) között választhat. Az ellenzékre jutó amúgy is csekély médiafelületet nem az emberek ügyei, a kormány jogos bírálata tölti meg, hanem az ellenzéki pártok külső-belső vitái.

Van-e megoldás?

Naivság lenne azt feltételezni, hogy csak határozott akarat kérdése, hogy lezárják a baloldali pártok az együttműködésről szóló vitájukat. Ennek oka, hogy saját szempontjukból logikusan cselekvő pártvezetések nem lehetnek képesek a másikkal való kooperációra. Bármelyik megoldás ugyanis önfeladással járna az egyes pártok számára, amely sértené az adott közösség érdekét, önérzetét, ezért nem is fogadná el. Ez pedig azt eredményezi, hogy a politikában oly sokszor működő törvényszerűség, a tehetetlenségi erő van hatással a szereplőkre.

A baloldal vitáinak kiélezésében a Fidesz természetesen maximálisan érdekelt. Amíg az ellenzék a saját magával van elfoglalva, addig a Fidesz tulajdonképpen politikai kontroll nélkül azt tesz, amit akar. A Jobbiknak is jól jön a baloldal gyengélkedése, mert újabb protestszavazókat tudnak megszerezni. Hiszen a kormányváltást akaró választók ma egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy például ki az MSZP választmányi elnöke, vagy lesznek-e előválasztások.

Úgy tűnik a baloldal számára a kialakult patthelyzetet talán csak egy olyan politikai földrengés oldhatná fel, amely a horvát (Most párt), vagy spanyol mintára (Ciudadanos) kitermelne magából egy nem szélsőséges baloldali, mérsékelten populista, a jelenlegi és a korábbi politikai elittel szembehelyezkedő pártot. Ez újra mozgásra kényszeríthetné a baloldal még mérhető támogatottságú szereplőit, legalábbis egy ideig nem a tehetetlenségi erő irányítaná a folyamatokat, hanem saját közvetlen politikai közösségük szempontjából irracionális lépésekre is képesek lennének. Ennek a forgatókönyvnek azonban egyelőre nincs jele.