Ebben az évben a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből elvileg a tervek szerint 213 ezer ember átlagos havi foglalkoztatása valósul meg, amely szintén több, mint egy éve. Közben a kormány azzal dicsekszik, hogy egyre erősebb a magyar gazdaság, és növekedési pályán van az ország. A kettő között a Policy Agenda szerint ellentét van.

Közmunka „mind felett”

A Belügyminisztérium adatai szerint 2015-ben havi átlagban 213 ezer embert szeretnének közmunkában foglalkoztatni (nyáron átlagban 260 ezer főt). Ez 17%-kal több lenne, mint 2014-ben volt.

A kormány a gazdaságpolitikájának sikerét abban méri, hogy mennyien dolgoznak. Ebben a tekintetben a számok valóban igazolni látszanak az elmúlt éveket, mivel 4 millió fő fölé nőtt a foglalkoztatottak száma, ahogy azonban korábbi elemzéseinkben is írtuk, ez a folyamat több elemnek is köszönhető. Egyrészt nőtt a közmunkások száma, a kisebb cégeknél is többen dolgoznak (5 fő alatti foglalkoztatóknál), a külföldi munkavállalás növekedése is szerepet játszik.

Vitathatatlan, ha sikerül például nyáron a kormányzati tervben szereplő 260 ezer főre növelni a közmunkások számát, az kb. 70 ezer fős növekedést jelentene a foglalkoztatásban. Ez vitathatatlanul szépen mutat majd a statisztikában, és akár 4,2 millió fő feletti foglalkoztatotti létszámot is láthatunk majd.

A kormány a megnövelt pénzből két dolgot csinálhat. Vagy növeli a közfoglalkoztatásba bevontak számát, amelyet csak minimálisan képes megvalósítani (hiszen nem nagyon talál egy idő után olyan embert, aki képes/alkalmas közmunkában dolgozni), vagy növeli a foglalkoztatás hosszát egy munkás esetében. Tavaly egy közfoglalkoztatott átlagosan még 5 hónapot sem dolgozhatott, az idei pénzből kb. 5,4 hónapra emelhetik az az időtartamot. Ez nyilván egyéni szinten érzékelhető segítséget jelent, de nem akkorát, amely alapvetően megváltoztatja az érintettek társadalmi helyzetét.

Járható út lett volna a kormány számára, ha megőrzi az idei létszámot, és jelentősebb mértékben emeli a közfoglalkoztatotti bért. Ez olyan lépés lett volna, amely beleillene az eddig csak üres frázisokban létező „keményen dolgozó kisember” politikába. Ugyanakkor láthatóan nem akarnak elindulni ezen az úton.

Valójában mire elég a pénz?

Ha átszámoljuk a terveket (havi átlagban 213 ezer fő), akkor ez azt jelenti, hogy ennyi embernek a foglalkoztatása a jelenlegi szinten kb. 263 milliárd forint bérköltséget jelent, amelyhez hozzájárul a rendszer működtetésének a költsége, amely 2013-ban18% volt. Amennyiben idén is ekkora összeggel számolunk, akkor összesen 320 milliárd forint lenne a teljes rendszer. Ez 50 milliárd forinttal több, mint a költségvetésben rendelkezésre álló pénz.

Az állam persze szabályozhatja úgy a folyamatokat, hogy nem az összes költségét téríti meg az önkormányzatoknak, hanem valamilyen önrészt megkövetel tőlük. Ez a legkisebb települések esetén kifejezetten érdekes lesz, hiszen nekik saját bevételük nem nagyon van, csupán az államtól szociális feladatokra kapott külön támogatás, amelynek összértéke 30 milliárd forint. Az önkormányzatok tehát ebből a pénzből fizethetik a közmunkarendszer önrészét. Ugyanakkor ez a pénz a fedezete annak is, hogy a megnyirbált szociális rendszer miatt megszűnő támogatásokat helyben pótolják az önkormányzatok.

A Policy Agenda számításai szerint a kormány akkor fér bele a 270 milliárd forintos költségvetési keretbe, ha a közfoglalkoztatók, főként az önkormányzatok kb. 16%-os önrésszel járulnak hozzá ehhez. Azaz kb. 50 milliárd forintot beletesznek a projektbe.

Ez véleményünk szerint sok településen ahhoz adilemmához vezet főként az év második felében, hogy vagy kevesebb közfoglalkoztatottat tudnak vállalni az önrész miatt, vagy nem tudnak szociális támogatást (települési támogatást) fizetni. Ez komoly feszültségeket fog eredményezni.

Miért csinálja ezt a kormány?

Nehéz megítélni, hogy milyen okok vezetik a kormányt, amikor folyamatosan duzzasztja a közfoglalkoztatási rendszerét. Normál esetben az a helyes gyakorlat, ha akkor költ az állam többet támogatott munkahelyekre, ha meg kell állítani egy válság miatt a munkanélküliség növekedését. A kormány álláspontja szerint tartós növekedési pályán van az ország. Ennek ellenére a gazdaságilag aktív népesség (foglalkoztatottak és aktívan munkát keresők) 11%-a ki-be jár a közmunkarendszerbe. Amely pedig nagyságrendileg több, mint ahány egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás tagjaként dolgozik az országban.

Nyilvánvalóan lehet okokat találni, amelyek politikai értelemben is magyarázzáka túlzott méretű közfoglalkoztatási rendszert:

• ahogy korábban is említettük, főként, ha a nyári 260 ezer fős létszám összejön, akkor szépen megugrik a foglalkoztatotti létszám;

• abban a tekintetben is látványosan alakulnának a statisztikák, hogy csökkenne a munkaügyi nyilvántartásban lévők száma. Ugyanis, ha a havi adatokat nézzük, akkor látszik, hogy ahogy emelkedett a közfoglalkoztatottak száma, úgy csökkent a munkaügyi nyilvántartásban lévőké. Azaz a közmunkások létszáma arra volt hatással, hogy a munkaügyi központban lévők száma hogyan alakul;

• bizonyos társadalmi rétegek számára ez a minimális létfenntartás egyetlen formája, amely révén még társadalmi értelemben hasznos munkát is végezhetnek.

Ezek az érvek önmagukban azonban nem indokolják ezt a mértéket. Azt gondoljuk, hogy a közfoglalkoztatás folyamatos felduzzasztása már „kisgömböc-effektussá” kezd válni. A növekedést is azért erőltetik, hogy folyamatosan igazolják az ilyen mértékű létjogosultságát. Ezért van szükség olyan változásokra a szociális rendszerben, amelyek miatt a nyugdíj előtt állókat is átterelik a közmunkába a rendszeres szociális segélyből. A valódi, és célcsoportos segítséget jelentő speciális munkaerőpiaci programok helyét szinte teljesen a közmunka váltotta fel, és ezzel próbálnak mindenre megoldást adni (a hajléktalanok problémáitól kezdve, a kulturális közfoglalkoztatásig).