Az IBS – Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda által készített KKV Konjunktúra Index értéke jelentősen csökkent az elmúlt negyedévhez képest, és lényegében a 2014. I. negyedévi várakozásokat mutatja. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy a tavaszi választásokat kísérő a gazdaság helyzetéről szóló erőteljes kormányzati reklám növelte a cégvezetők várakozásait. A felfokozott hangulat elmúlása mérsékelte az optimizmust is. Ennek eredményeképpen jóval visszafogottabbak a fejlesztési tervek is.
Kipukkant a lufi?
A 2013. II. negyedévtől megindult növekedés folyamatos volt, és egyre több cégvezető látta kedvezőnek a magyar gazdaság és a saját vállalkozása gazdasági kilátásait. Ennek az optimizmusnak a hatására 2014. III. negyedévben az IBS – Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke 57,1%-ra emelkedett, amely 11,7 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Azonban a most mért adat már alacsonyabb, azaz 50,2%-ra esett vissza és megegyezik a 2014. I. negyedévi értékkel.
A kkv-index időbeli alakulása
A cégvezetők 27%-a szerint a következő félévben romlani fog a magyar gazdaság helyzete, és ez rosszabb adat, mint amit az elmúlt két negyedévi mérés mutatott.
Az előző negyedévben, feltehetően a választások utáni, a kedvezőbbnek ígért gazdasági várakozások hatására a cégek 32%-a még jelentős javulást várt a magyar gazdaságtól a közeljövőben. Ez az érték most 7%-ra esett vissza, amely – úgy is mondhatnánk, hogy – beleilleszkedik a korábbi trendekbe.
A vállalkozások vezetőinek relatív többsége (38%) arra számít, hogy a gazdaságban stagnálás lesz. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ennek a várakozásnak nincsen kapcsolata a GDP változásával. Ez azoknak a mikrogazdálkodási területeknek a helyzetét jelzi, ahol a cégek működnek. Azaz hiába javul az országos GDP általában, annak hatása nem feltételenül jelentkezik minden ágazatban.
Megtorpant a növekedési kedv, és borús a jövő
A cégvezetők 64%-a nem lát arra esélyt, hogy bővítse vállalkozását. Ez az adat sokkal rosszabb, mint az egy negyedévvel korábban mért 41%. Azok a cégvezetők aránya, akik fél éven belül szeretnének fejleszteni, mintegy 40%, és ők is csak minimális bővítésben gondolkodnak. További 30%-uk 5-10% közötti, és ugyanennyien egy erőteljes, 10% feletti növekedést sem tartanak elképzelhetetlennek.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a várakozások – mivel inkább a cégvezetők szándékait mutatják – feltehetően nem fognak igazolódni a később mért tényleges, valós eredményekben.
A mostani felmérés adatai szerint a vállalatvezetők jobban tartanak a jövőtől, mint negyedévvel ezelőtt. A cégek 43%-a – szemben a nyáron mért 12%-kal – lát olyan jeleket, amelyek azt mutatják, hogy a következő évben olyan nehézség léphetnek fel, amelyek alapvetően megingathatják a vállalatuk helyzetét.
A kis- és közép vállalatok körében végzett konjunktúra felmérésünket reprezentatív módon, 500 cég vezetőjének válaszai alapján készítettük. A kutatás 2014. szeptember 17-27. között zajlott on-line vállalati panelen, illetve telefonos megkérdezéssel. Az IBS-Policy Agenda KKV Konjunktúra Index képzésének módja a business survey index-számításon alapul. A módszertanról részletesen itt olvashatnak.