A kormány júliusban fogadta el és döntött arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti a Nemzeti Energiastratégiát. Ennek kapcsán a Policy Agenda és az Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület azt vizsgálta meg, hogy a stratégiában foglaltak milyen hatással lesznek a lakossági energiafogyasztásra.

Növekvő energiaárak, növekvő adósságspirál

A kormány már a ciklus kezdetén jól érzékelte, hogy az egyik legnagyobb probléma a társadalom számára a rezsi költségek növekedése, és az ebből következő adósságspirál kialakulása. Ezért is próbálnak megtenni mindent, hogy az alapvető fűtési eszközök (gáz, villany, távhő) ára a lakosság körében ne, vagy csak minimálisan növekedjen. Tartós megoldás a kvázi univerzális támogatástól való elmozdulás a szociális alapú segítség fele. Azaz, amíg például a villamosenergia árának a piaci viszonyoktól független leszorítása minden fogyasztó számára kedvező, függetlenül jövedelmi helyzetüktől,  addig egy szociális alapú támogatási rendszer célzottabban tud segíteni a valóban nehéz helyzetben lévőkön.

A kormány által elfogadott stratégia ennek megfelelően rögzíti, hogy a szociális juttatásokat rászorultsági alapra kell helyezni. Eközben a támogatást nem az energiaszolgáltatókon keresztül kell eljuttatni az emberekhez, hanem tőlük függetlenül. Ez persze azt jelenti, hogy mindenki azonos mértékben fizet az általa elfogyasztott energiáért, de egy részük számára az állam valamilyen módon (természetbeni, vagy pénzbeni) támogatást nyújt.

Ugyanakkor a stratégia szerint a kormány a továbbiakban is alkalmazni szeretne egyfajta szociális energiaár rendszert. Ez a most is létező tömbtarifa, amely bizonyos fogyasztási mennyiség alatt a normál árhoz képest alacsonyabb áron érhető el a rászorulóknak. Abban van egy érezhető szemléletváltás, hogy kimondva is,  a tehetősebb fogyasztók által fizetett energiaárba lenne beépítve ennek a szociális rendszernek az ellentételezése, amely ezáltal őket is az energiafelhasználás visszafogására ösztönözheti.

Nem csak az árak csökkentésével lehet mérsékelni a kiadásokat

A lakosság rezsiköltségeinek mérséklése nem csak az árak csökkentésével képzelhető el, hanem a fogyasztás mérséklésével, azaz energiafelhasználás racionalizálásával. A kormány elismeri, hogy a mostani rendszer nem ösztönzi a háztartásokat arra, hogy visszafogják a fogyasztást. Ugyancsak nincsen érdekeltsége a szolgáltatóknak abban, hogy kevesebb legyen az emberek által elhasznált energiamennyisége, mivel számukra üzleti okok miatt az a fő érdek, hogy minél több energiát tudjanak eladni.

A most benyújtott stratégia egyoldalú megoldást kínál, mégpedig azt, ami a kormányon múlik. Ezek közül az egyik az ún. intelligens mérés elterjedéséből adódó megtakarítási lehetőség. Az intelligens mérés által a fogyasztó folyamatosan, és összegszerűen nyomon tudja követni fogyasztását, és ezáltal akár átalakíthatja a felhasználási szokásait is. Ez a mechanizmus alkalmas arra is, hogy a nehéz helyzetű, ún. védendő fogyasztók esetében megakadályozza az adósság növekedését.

Ugyanakkor a Nemzeti Energiastratégia szerint egy évtized kell, amíg az intelligens mérés elterjedhet. Ez az időtáv azért is problémás, mert már most is egyre több család esetében tapasztalhatjuk, hogy fizetésképtelenség miatt korlátozták, vagy kikapcsolták a szolgáltatást. Az is megfigyelhető, hogy azoknál, ahol egyszer már a szolgáltató kikapcsolta például az áramot, vagy a gázt, ott egyre nehezebb elérni, hogy újra visszakerüljön az ellátásba az adott háztartás. Ennek legfőbb oka, hogy a felgyülemlett tartozások miatt nehéz megoldást találni a hátralék törlesztésére, és a jövőbeni fogyasztás fizetésére. De a kutatások azt is mutatják, hogy szintén nagyon sok háztartás van, ahol a rezsiköltségek kapcsán bármikor jelentkezhetnek fizetési gondok.

Nem csak az államnak kell felelősséget vállalni

Álláspontunk szerint téves az a feltételezés, hogy csak az államnak kell felelősséget vállalnia a lakossági energia-megtakarításokért, illetve a nehéz helyzetben lévő fogyasztók megsegítéséért. És ez nem csak szolidaritási, hanem üzleti szempontból is igaz, mivel azok a fogyasztók, akik behajthatatlan adósságokat halmoztak fel, mindig rosszabbak, mint azok, akiknél ugyan csökken az elfogyasztott energia mennyisége, de képesek a számlákat fizetni.

Ezt a szemléletet tükrözi az Európai Bizottság által készített irányelv tervezet, amely szerint az energiaelosztók és a kiskereskedelmi energiaértékesítő vállalkozások kötelesek lesznek évente az energiaértékesítésük volumenének 1,5%-át megtakarítani. Ennek módja, hogy a fogyasztóknál energiahatékonysági intézkedéseket hajtanak végre. Vagyis a felelősség közös, nemcsak az államé.

Mi volt az eddigi tapasztalat?

A szolgáltatók részéről eddig nem-igen lehetett tapasztalni, hogy érdemi lépéseket tettek volna a lakosság energia-megtakarításai érdekében. Ilyen különösen fontos lépés lehetne a kártyásmérők elterjesztésére vonatkozó program. Ez a fogyasztásmérő és –szabályozó eszköz alkalmas arra, hogy azoknál, ahol kikapcsolták a szolgáltatást, újra visszakerülhessenek az ellátásba. Ugyanis az előrefizetős kártyásmérőknél nem lehet tartozást felhalmozni, mivel előre kell kifizetnie a szolgáltatás árát a fogyasztónak. A másik fontos része ennek, hogy egy ilyen kártyára az önkormányzat, karitatív szervezetek a támogatásaik egy részét ilyen módon természetben is adhatják.

A kártyásmérők elterjedése akkor lehetne sikeres, ha ebben a szolgáltatók is partnerek lennének.  A tapasztalatok nem azt mutatják, hogy sikeres lehetne egy energia-megtakarítási program, ha ez az energiapiac szereplőinek önkéntes közreműködésétől függene.

Összességében a kormány jó úton indult el akkor, amikor az univerzális támogatások csökkentését, és a szociális alapúak erősítését tűzte ki célul. Ugyanakkor kevés konkrétumot tudott még megfogalmazni, amivel elérhetővé teszi a csökkenő energiafelhasználást. A felelősséget az államnak nem szabad egyedüliként magára vennie ebben a kérdésben, hanem újabb szereplők kötelességeit is meg kellene fogalmazni.

Mindezek miatt,  akár a mostani Nemzeti Energiastratégia kapcsán is érdemes lenne megfogalmazni, hogy az állam mellett a piaci szereplőktől szabályozási eszközökkel, mit várhatunk el. Ennek egyik módja, ha akár gyorsabb ütemben, mint azt az európai szabályozás várhatóan megkövetelné, előírnák, hogy mekkora forrásokat kell évente arra fordítania az energiapiac szereplőinek, hogy csökkenjenek a lakosság energiaköltségei (pl. energiatakarékos fogyasztók beszerzésének támogatása), minél több fogyasztó legyen újra bekapcsolva a rendszerbe (előrefizetős kártyásmérő elterjesztése).