A költségvetés benyújtásakor készített elemzésében a Policy Agenda már felhívta a figyelmet arra, hogy a 2011. évre tervezett kiadások között jelentősen csökken a szociálisan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására szánt keretösszeg. A kormánynak ezért egy -alapjaiban és finanszírozásában is- teljesen új rendszert kell létrehoznia, az Országgyűlés ennek megfelelően a jövő héten fogadja el azokat a törvénymódosításokat, amelyek a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programhoz felállításához szükségesek. Elemzésünkből kiderül, hogy a legszegényebbeknek még nehezebb lesz a megélhetés, és az állam kivonulásával a probléma kezelése teljes mértékben átkerül az önkormányzatokhoz.
Előzmények – Út a munkához
Komoly szakmai vita előzte meg azt a változtatást, hogy a korábban szociális segélyben részesülők 2008-tól csak akkor kaphatták meg a juttatást, ha az önkormányzat által szervezett és a költségvetésből finanszírozott 90 munkanap/éves foglalkoztatási kötelezettségüknek eleget tesznek. A foglalkoztatási időn kívüli időszakért pedig az öregségi nyugdíjminimumnak megfelelő összeget kaptak ún. rendelkezésre állási támogatás címén. A rendszer tehát azzal a társadalmi üzenettel bírt, hogy csak az kaphat a közös „kalapból”, aki maga is erőfeszítéseket tesz. Az önkormányzatoknak kötelező volt munkát biztosítani, míg az érintettnek kötelessége volt az elvállalni.
A szociális szakma komolyan ellenezte, hogy 2010. január 1-től olyan változtatás lépett életbe, mely szerint egy családból már csak egy fő vehetett részt a programban. Ennek a változtatásnak természetesen fiskális oka volt, mert a program 100 milliárd forint feletti összeget emésztett fel a költségvetésből. Ez a döntés persze tovább rontotta a legszegényebbek helyzetét, hiszen a havi bevételeik további csökkenését jelentette.
Nemzeti Közfoglalkoztatási Program: az önkormányzatnak már nem kell munkát biztosítania; veszélyben a megélhetés
A kormány által november végén beterjesztett és 2011. január 1-től hatályba lépő új rendszer komoly változásokat hoz. A legjelentősebb változások egyike ugyan elvileg könnyebbé teszi a segélyhez jutást, hiszen a korábbi, éves 90 munkanapos foglalkoztatási kötelezettséget 30 napra csökkenti, és ez kiváltható lesz hat hónapos képzésen való részvétellel is. Más részről viszont megszünteti az önkormányzat azon kötelezettségét, hogy munkát szervezzen a településen élő szociálisan hátrányos helyzetű, de dolgozni akaró emberek számára. Ez pedig azt jelenti, hogy tulajdonképpen megszűnik az a munka lehetőség, amely a megélhetés alapfeltételeit eddig biztosította.
A feszültséget növeli, hogy egy családban továbbra is csak egy fő kaphat bérpótló juttatást, illetve továbbra is van az önkormányzatoknak helyi lehetőségük arra, hogy bizonyos személyeket az éves kötelező 30 napos munkavégzés alól mentesítsenek. Ezt a feszültséget tetézték azzal a monoki szociális kártya-ügy kapcsán felvetődött elemmel, hogy a programban résztvevőknek kötelességük lakóhelyüket „rendezett módon” tartani, e fogalom tartalmát az önkormányzat helyi rendeletben állapítja meg.
A Policy Agenda szerint a „rendezett mód” fogalma olyan mértékben szubjektív, hogy a jogi szabályozása lehetetlen, csak arra alkalmas, hogy a településen élők közötti feszültséget növelje, és az önkormányzatot hozza különösen nehéz helyzetbe.
Vesztesek a szegények, de van-e nyertese az új rendszernek?
Az új szisztéma rövid távon kedvezhet az önkormányzatoknak, mert az amúgy is hiánnyal küszködő költségvetésüket nem kell terhelniük a közfoglalkoztatás költségeivel (ha nem tud 30 nap/év foglalkoztatási időt felmutatni a segélyezett, akkor nem kell bérpótló juttatást sem fizetnie az önkormányzatnak). De középtávon már települési szinten is problémát okoz az új helyzet, mert tömegek válhatnak ellátásnélkülivé, ami azt jelenti, hogy nem lesz legális jövedelmük (maximum a gyermekek után járó családi pótlék), ez pedig a szociális feszültségek további növekedéséhez vezet.
A változtatás másik látszólagos nyertese az állam, akinek szintén rövidtávon megtakarításai lesznek, hiszen kevesebbet kell költenie a szociálisan hátrányos helyzetben lévőkre. Ugyanakkor a fiskális lépés társadalmi hatása jóval súlyosabb következményekkel jár, hiszen a hátrányos helyzetű területeken kezelhetetlen folyamatokat indít el. A megélhetési bűnözés növekedésével biztosan lehet számolni, hiszen a legszegényebbeknek más kiút nemigen marad. Az ebből adódó feszültség tömegeket taszíthat el a kormánypártoktól, és növelheti a radikálisok éppen jelentős csökkenésben lévő támogatottságát. A legszegényebbek viszont kettős nyomás alá kerülnek, hiszen munkalehetőségük megszűnése mellett a bolti lopások büntetése is jelentősen szigorodott, vagyis családjuk létfenntartásának biztosítása egyre kilátástalanabbá válik.
Több ezer forinttal csökkenhet a havi bevétel
Kiszámoltuk, hogy mit jelent a korábbi és az új program azok számára, akik szociális helyzetük miatt részt vettek/vehettek az Út a munkához programban. Az aki 2010-ben törvényi minimumot dolgozhatott csak, azaz 90 munkanapot, és a többi időre rendelkezésre állási támogatást kapott az havi átlagban nettó 32.814 forintot kapott kézhez.
Az új szabályok alapján könnyen lehet, hogy a település nem biztosít munkalehetőséget, és az is kérdéses, hogy a munkaügyi központok ennyi embernek képesek e képzési lehetőséget hat hónap időtartamra biztosítani. Amennyiben az önkormányzat racionálisabban áll hozzá a kérdéshez, akkor a központi forrásokból biztosít 30 napon keresztül egy négy órás foglalkoztatást és a többi időre a bérpótló juttatást adja oda. Ebben az esetben éves átlagban 28.806 forintot kap az, aki a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programban vesz részt ez 13%-kal kevesebb, mint ebben az évben. Természetesen az önkormányzat megteheti, hogy nem csak egy hónapon keresztül biztosít négyórás munkát, hanem hosszabb időtartamra, de ehhez az is feltétel, hogy a központi költségvetésből legyen erre fedezet, ami egyelőre nem látható.
Összességében a legszegényebbek helyzete tovább nehezedik, hiszen az állam gyakorlatilag elengedi a kezüket, mivel a kormánytól lényegében független önkormányzatok hozzáállásától függően kaphatnak segítséget, vagy éppen veszíthetik el minden jövedelmüket. Feltételezhető, hogy egy ilyen súlyos döntés meghozatalakor fontos szempont lehet a központi költségvetési kiadások csökkentése, de álláspontunk szerint egyértelmű, hogy a Fidesz számára nem éri meg, hogy egy ekkora megtakarításért cserébe, ekkora politikai kockázatott vállal. Ez a lépés ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat az Európai Unió soros elnökségére készülődő ország és annak kormánya számára, hiszen még kilátástalanabb helyzetbe hozza a legszegényebbeket, és egyúttal tovább növeli a radikális megoldást sürgetők táborát is.