Kongresszus utáni helyzetelemzés

Szombaton tartotta a parlamenti választások utáni tisztújító kongresszusát az MSZP. Kérdés az, hogy ezek után erősíteni tudja e váltópárti szerepét a szocialista párt, vagy továbbra is veszít támogatottságából. Egy politikai párt jövőbeli szerepét nem csak az határozza meg, hogy mit tud, vagy akar magából mutatni, hanem az is, hogy a külső környezet, benne a többi párt, és a társadalomban róla kialakított kép mit enged számára. Ebből a szempontból elemeztük a hétvége eseményeit.

Mesterházy Attila pártelnökké választásával véget ért az a vita, amely a szocialistákat –sok egyéb ügy mellett- megosztotta.  A volt miniszterelnök, pártelnök és támogatói furcsa mód – hiszen korábban Gyurcsány pártelnök és miniszterelnök volt egy személyben – azon az állásponton voltak, hogy a frakcióvezetői és a pártelnöki posztot szét kell választani, mások pedig az erők egyesítése okán a két posztot egy kézben akarták tartani. Végül, az utóbbi álláspont kerekedett felül, az, hogy a konstrukció működőképes lesz-e, az hamarosan elválik.

Érdemes kiemelni  a 68 éves Balogh András egyetemi tanár, diplomata (egykoron indiai, legutóbb thai földi nagykövet) elnökhelyettessé választását, aki régóta jelen volt az MSZP életében, azonban vezető pártfunkciót most kapott először. Ő amolyan „sötét ló”, hiszen az MSZP életét belülről jól ismerőkön kívül, a közvélemény számára ismeretlen a történész professzor, nyilatkozatai alapján inkább ideológusi szerepkört kíván betölteni és ennek megfelelően vissza akar csábítani néhány régi értelmiségit a párthoz. Érdekes ellentét fedezhető fel a két új alelnök személyében. Kovács László megkérdőjelezhetetlen szereplője volt a szocialisták elmúlt bő egy évtizedének. Ebből 6 éven keresztül ugyan kívülről, de semmiképpen sem némán szemlélte a hazai eseményeket. Ő hetvenegy évesen egy „újrakezdő”, míg a másik alelnök a pártban is csekély ismertséggel bíró, de a közvélemény számára teljesen ismeretlen 34 éves Szabadkai Tamás egy valódi kezdő.

Az elnökséget sikerült némiképpen frissíteni, legalábbis olyan személyek is bekerültek, akik eddig az országos vezetés közelében sem voltak. Meglepetésnek és mindenképpen taktikai húzásnak számít, hogy továbbra sem vállalt szerepet Botka László szegedi polgármester. Tőle sokan várták, hogy tevékenyen részt vesz az MSZP meghirdetett megújulásában, ám úgy tűnik, hogy ő továbbra is kivárásra játszik. Éppen ezen  lépések hatására vetődhet fel a kérdés: vajon mennyire terveznek hosszútávra a szocialisták ezzel az elnökséggel?  Az mindenképpen feltűnő, hogy amíg az előző elnökség tagjainak nagy része hátrahúzódott, addig a választmány, a „párt parlamentjének” vezetése nem változott, ami a frissülés, a hitelvesztésből való kitörés egyik fontos eleme lehetett volna.

Egy parlamenti ellenzéki párt számára az egyik legfontosabb politikai színtér az Országgyűlés. Politikai napirend alakítása szempontjából lényegében ezen a terepen képesek aktív tevékenységet kifejteni. Az elmúlt években – a közben politikai értelemben megsemmisült – SZDSZ példáján láttuk, hogy mit jelent, ha a frakció és a párt vezetése nem egységes, sőt néha szögesen ellentétes álláspontot képvisel. Így a pártvezetés nem jut elegendő megjelenési lehetőséghez – különösen ellenzékben -, míg a frakció önállóan, akár a párt elveivel szemben is cselekedhet. A szocialistáknál nem állt elő ez a helyzet, hiszen erről szól a most elfogadott konstrukció, a pártelnök és a frakcióvezető személyének egységesítése. A pártelnök-frakcióvezető személye garancia arra, hogy élő kapcsolat lehet az elnökség és a frakció között. Amennyiben sikerül a munkát összehangolni, akkor egymást erősítve ellenzéki pártként sikeresek lehetnek. De tény, hogy Mesterházynak nem lesz könnyű e feladatot megoldani, hiszen a 14 fős elnökségből a többség, (8-an) nem tagja a frakciónak.

Másik kulcskérdés, hogy mekkora lesz a türelem a pártban az új vezetés iránt. Az önkormányzati választásokig bizonyosan kivárás jellemzi majd az összes meglévő erőcsoportot, de kérdés, hogy az eredmény okozta reakciókat, mennyire tudja majd kontrollálni az új elnök. Amennyiben kezelhetetlen lesz ebből a szempontból a tagság, akkor kérdés, hogy miként reagálnak a most önként háttérbe vonult szereplők, akiknek mozgásán a kivárás taktikáját lehetett érezni.

Kérdés persze az is, hogy az MSZP körüli bal-liberális értelmiség, és média elit mennyire talál szövetségesre az új vezetésben. Ebből a szempontból Balogh beemelése a vezetésbe egy üzenetnek is felfogható. E réteg  támogatásának visszaszerzése az egyik legfontosabb feladat az MSZP számára, hiszen a társadalomhoz az ő közvetítésükkel juthatnak el azok üzenetek, amely a párt régi-új karakterét felépíthetik.

Rendkívül fontos a pártnak az elmúlt nyolc évhez, a szocialista kormányzáshoz való viszonya is. Vannak, akik szerint, ha megtagadják, és hibának minősítik az előző két ciklust, akkor a választók szemében képesek lesznek ettől az időszaktól megszabadulni, és tiszta lappal újra indulni.  Ez az elképzelés a mostani elnökséggel nehezen megvalósítható, mivel heten kormányzati főszereplők (minimum államtitkárok) voltak, vagyis nem függetleníthetik magukat a kormányzás hibáitól.

Fontosnak látszik az a körülmény is, hogy a „platformok szövetségének pártja” vezetéséből tulajdonképpen kiszorultak a platformok képviselői. A három legfontosabb platformnak, a szocialistának, a szociáldemokratának és a Baloldali Tömörülésnek gyakorlatilag nincs képviselője a jelenlegi elnökségben.

Érdemes mindezek függvényében megvizsgálni, hogy milyen forgatókönyvekkel számolhat az MSZP. A következő igen komoly erőpróba ugyanis az őszi önkormányzati választások lesznek, jelen állás szerint ez jelentheti a párt harmadik nagy sokkját. Az első a parlamenti választások elvesztéséből következő kormányzati pozíció(k) elvesztése, a második a vereség nagyságának mértékéből következő párt aktivisták elbocsátása, a harmadik pedig a fent említett önkormányzati vereségből adódó, önkormányzatban betöltött tisztségek feladása lehet. Összesen ez több ezer pozíció feladását jelenti. Jövő év elejére lesz tehát világos, hogy mi marad meg az MSZP-nek, milyen bázison tudja elkezdeni a küzdelmet váltópárti jellegének megőrzéséért. Ennek alapján nézzük a lehetséges forgatókönyveket:

1. A szocialisták az önkormányzati választásokon nem rontják tovább a pozícióikat, és képesek lesznek néhány nagyvárost megtartani, amely hivatkozási alapját jelentheti az újrakezdés politikájának. Természetesen Budapest megnyerése kulcskérdés lenne számukra, bár az LMP-vel eddig a sajtón keresztül folytatott egyezkedés nem tűnik hatékony stratégiának. Amennyiben a most ismert jelöltek indulnak el, akkor a FIDESZ győzelme nehezen megkérdőjelezhető. Ez persze azt jelenti, hogy a siker reményében újra kell gondolnia az MSZP-nek, hogy a fővárosban kikkel képzeli el az következő időszakot és miképpen tud egység frontot szervezni a Fidesz jelöltjével szemben.

Amennyiben persze a Fidesz nem szakít az eddigi gyakorlatával és továbbra is konfrontatív politikát folytat, akkor előállhat az a helyzet, hogy az emberek újra elkezdik  „felfedezni” a szocialistákat és az MSZP fokozatosan visszaszerezhet valamit elveszített társadalmi bázisából. Úgy látjuk, hogy az LMP esélye arra, hogy az MSZP helyére lépjen ebben a forgatókönyvben minimális. E verzió megvalósulása esetén a most megválasztott elnökségnek lehetősége lehet arra, hogy ne csak átmeneti vezetés legyen, és akár a ciklus közepén túl is kaphasson bizonyítási lehetőséget. Egy ilyen időtáv pedig elég lehet arra, hogy új társadalmi hátországot, világos karaktert építsenek fel.

2. Az MSZP ront a parlamenti eredményeihez képest, de szervezetileg egyben marad és nem törnek elő újabb pánik reakciók. A három sokk feldolgozása után átáll a szisztematikus parlamenti munkára és a következő választásokon küzdhet erős ellenzéki pártként való fennmaradásáért. Ennek a verziónak csak akkor van létjogosultsága, ha a most háttérbe szorult, vagy szorított erőcsoportok józanok képesek maradni, és nem akarnak gyorsan visszakerülni a vezetésbe. A párt újjáépítéséhez szükséges, egy újfajta parlamenti szemlélet is, amely egyelőre nem jellemzi a szocialistákat, ahogy arra korábbi elemzésünkben is rámutattunk. Ősztől önálló javaslatokkal kell előállniuk, akár azon az áron is, hogy tudják, még a parlamenti plenáris üléséig sem képesek elvinni a kezdeményezéseiket.
3. Az MSZP jóval gyengébb eredményt ér el, mint a parlamenti választásokon, ennek hatására minden erőcsoport önálló túlélési stratégiával áll elő. Ez a verzió azt jelenti, hogy a parlamenti ciklus közepére több párttá válhat szét az MSZP. Ez a helyzet azt is eredményezi, hogy a 2014-es választásokat feladják, és kis baloldali, liberális pártok megpróbálnak helyi szinten építkezni, és esetleg 2018-ra valamelyikük váltópártként megjelenni.

Természetesen az MSZP jövőjét nem csak önmaga határozza meg, hanem az a politikai klíma, amely körülveszi. Ebből a szempontból egyenlőre világos a helyzet, hiszen nem látszik egyik jelenlegi ellenzéki párton sem, hogy képes lenne a szocialistákat a váltópárti szerepükből kimozdítani. A média számára nem elfogadható a Jobbik viselkedése, és egyelőre az ő érvrendszerüket hatékonyan semlegesíti a FIDESZ, miközben az LMP nehezen találja meg önmaga karakterét, és láthatólag irtózik bármilyen politikai skatulyától. Persze a Fidesz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a szocialisták egyhamar ne tudjanak váltópárti alternatívát jelenteni, a kétharmados parlamenti többségük ismeretében az MSZP-nek ez a feladat nem ígérkezik könnyűnek.