Policy Agenda

Címke: létminimum

Létminimum és társadalmi minimum 2018-ban (előzetes adatok)

Létminimum és társadalmi minimum 2018-ban (előzetes adatok)

A Központi Statisztikai Hivatal 1991 óta évente közölte a számított létminimum értéket. 2015-ben a KSH bejelentette, hogy szakmai okok miatt nem folytatja a létminimum-számítás közlését. Ezt követően – annak érdekében, hogy ez az értékes szakmai munka ne szakadjon meg, és legyen továbbra is egy olyan mérőszám, amely megmutatja, hogy milyen a társadalmi fejlődés dinamikája – a Policy Agenda folytatta a létminimum érték számítását.  A projekt a Friedrich Ebert Stiftung és a Magyar Szakszervezeti Szövetség közös kutatási programja keretében valósul meg.
Tovább

Jelentősen növekedett a váratlan kiadáshoz szükséges összeg, de csak egyharmadunknak van erre pénze

Jelentősen növekedett a váratlan kiadáshoz szükséges összeg, de csak egyharmadunknak van erre pénze

A Policy Agenda évről-évre vizsgálja a létminimum és a társadalmi minimum értékét, és az ezen a szinten élő háztartásokat. Ebben a kutatásban fontos elem, hogy meghatározzuk a kisebb váratlan kiadásokra vonatkozó összeget. 2018-hoz képest idén jelentősen növekedett ennek a szintje, de továbbra is a családok körülbelül egy harmada rendelkezik ennek megfelelő összeggel.
Tovább