Továbbra is hullámzó a magyar cégvezetők hangulata

Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített Kis- és középvállalati konjunktúra-index (KKV-index) értéke az előző negyedéves – váratlanul jelentős – csökkenést követően, kissé javult ugyan, de még mindig 50 pont alatt van. Az adatok továbbra is azt mutatják, hogy hullámzó a cégvezetők megítélése, nem biztosak abban, hogy milyen irányba változik a gazdaság az elkövetkező időszakban.

A makrogazdasági helyzet javul, de saját vállalkozásukat féltik a cégvezetők

Továbbra is erőteljes hullámzás jellemzi a kkv-szektor vezetőinek várakozását, hangulatát. 2014 közepétől szinte negyedévente eltérő irányba mozdul el az index. Miközben a 2015. decemberi adatok a szeptemberi méréshez viszonyítva 2,3 pontos javulást mutattak, a 2016. márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést jelzett, majd a mostani adatok alapján 3,1 pontos emelkedés következett be. a mostani negyedéves KKV-index értéke 48,5 pont, amely még mindig alatta van a kormányzati ciklus eddigi 50,3 pontos átlagának.

A vállalkozások vezetőinek 53%-a gondolja azt, hogy az elkövetkező félévben javul majd a magyar gazdaság helyzete. Ugyanakkor a saját vállalkozásuk bővülésével kapcsolatos optimizmust csak 44%-uk osztja. Jelentős azoknak az aránya is, akik inkább romló gazdasági adatokat vizionálnak (20%-uk a magyar gazdaság egészét nézve, és 23%-uk a saját vállalkozás kapcsán).

Likviditás, és növekedés

A növekedés esélyeinek vizsgálatán túl érdekesen alakul a többi gazdálkodási jellemző is, így a cégek bővítési kedve, várható likviditási helyzete, versenytársakkal kapcsolatos várakozásai, beszállítói tevékenységük, készletállományuk és értékesítési helyzetük változása.


 

A várható bővítésekkel kapcsolatosan a cégvezetők 69%-a számolt be arról, hogy nem lát esélyt tevékenységük növelésére az elkövetkező hat hónapban. 19%-uk inkább minimális növekedési lehetőségben bízik, míg a többiek akár 5% feletti bővülést is elképzelhetőnek tartanak. Az előző negyedévben mért adatokhoz képest jelentős a javulás, hiszen 80% volt azoknak az aránya, akik nem vártak semmilyen bővülést.

A likviditási helyzet alapvetően meghatározza egy cég gazdálkodási lehetőségeit. A következő hat hónap során a válaszadók 27%-a javulást vár likviditásukban, 8%-uk azonban pesszimista, és romló pénzügyi pozíciókat feltételez. A vállalkozások mintegy 2/3-ban nem történik e téren változás. A likviditást vizsgálva javult a helyzet az előző negyedévhez képest. Lényegében a cégvezetők várakozásai megegyeznek a félévvel korábbiakkal.