A Policy Agenda negyedéves rendszerességgel elkészíti azt a politikai ügyeket érintő elemzését, amely megmutatja, hogy az internetet használók körében mely témák voltak a leginkább érdekesek. Ennek során nem egyes hírek olvasottságát, vagy hírportálok látogatottságát mérjük, hanem azt, hogy az adott témák mekkora hatást váltanak ki a netezőkből. Az az alapvetésünk, hogy ha egy hír sok megosztást, kommentárt, kedvelést kap, azaz terjed az internetezők körében, akkor az olyan témákat érint, amelyek érdekesek, megosztók, vélemény kifejtésére ösztönöznek.
Ennek kapcsán nem csak azt vizsgáljuk rendszeresen, hogy mely hírek váltották ki a legnagyobb hatást, hanem azt is, hogy mely hírportálok képesek a leginkább híreikkel befolyásolni a közösségi média trendjeit.
Fontos, hogy az adatelemzés során minden általunk vizsgált hírportál esetében a TOP 100 belpolitikai ügyet összesítettük.
2016 november – 2017 január hírportálok hatása a közösségi médiumokban