Szeptember 1-jén elkezdődik a tanév, amely némiképpen más keretek között indul el, mint ahogy nyár elején bezárták az iskolák kapuit. Ugyanakkor láthatólag a szakszervezetek és a civilek sem elégedettek a kormányzat eddigi lépéseivel, és többen a tiltakozások folytatását vetítették előre. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy mennyire van esélye a közoktatásban olyan jellegű demonstrációknak, sztrájkoknak, mint amit pár hónappal ezelőtt láthattunk.

Méregfog kihúzva?

Januártól a nyári szünet kezdetéig folyamatosan napirenden volt a közoktatásban dolgozók tiltakozása, amely egy ponton már találkozott a szülők elégedetlenségével is. Amennyiben a Fidesz nem tartotta volna erővel a politikai napirenden a menekültválságot, akkor ez a szakpolitikai kérdés komoly károkat is okozhatott volna számára. A sztrájkok ugyanis rámutattak a mostani hatalom leggyengébb pontjaira, a rossz kormányzati munkára, a 2014-es újraválasztás óta megfigyelhető ötlettelenségre, vagy maximum pl. a válságok rossz menedzselésére.

Az elégedetlen, és tiltakozó szakszervezetek, civilek látványos megállapodást nem kötöttek a kormánnyal. Ennek köszönhetően a helyzet inkább hasonlít egy ki nem mondott tűzszünetre, semmint egy békekötésre.

A kormány ugyan átalakította a KLIK-et, és inkább decentralizációt csinált, de ezzel együtt arról döntött, hogy ősszel minden iskolaépület működtetése is átkerül a kormány kezébe. Ez egyébként a kistelepüléseken már most is így van, tehát a változás a városokat érinti majd.

Látványos változások azonban nem lesznek, azokról később várható döntés, ennek ellenére politikai értelemben sikeres lehet a kormányzati taktika. Ennek lényege, hogy a saját maga által kigondolt, majd az önmaga által kreált egyeztetési keretben letárgyalt változásokat könnyedén keresztülvitte. A közvélemény most azt látja, hogy van remény a változásokra, hiszen már nincsen KLIK (van, de nem úgy), talán lesz kréta is mindenhol, és belátható időn belül csökken a gyerekeken a „nyomás” (kevesebb tananyag a Nemzeti Alaptanterv változtatása miatt). Ez pedig mindenképpen időt jelent, amely a politikában az egyik legnagyobb kincs.

Civil taktika

Március végén írt elemzésünkben azt írtuk: „A tiltakozás azóta érezhetően két mederben folytatódik tovább. A radikálisabb vonal vadsztrájkot szervez, a mérsékeltebbek (köztük a szakszervezetek) alternatívát ugyan nem nyújtva, de tompítani igyekeznek a feszültséget. Ezáltal gyengült az egész mozgalom ereje, miközben a kormány azt a képet sugározza magáról, hogy gesztusokat tesz, és jelentősen átalakítja a közoktatási rendszert.”

Ez a forgatókönyv folytatódott, és emiatt is csendesedett el a konfliktus, legalábbis a társadalom számára mintha lekerült volna a napirendről. Ezen akkor tudnának a szakszervezek és a civilek változtatni, ha a tavasszal történtekhez képest sokkal egységesebben lépnének fel. El kellene dönteni, hogy egészen pontosan mit akarnak elérni (hol van a megállapodási minimum), és inkább a szakpolitikai célokra koncentrálnának, semmint a néhol megjelenő általános politikai célokra.

Ez persze önmagában nem elég egy újabb tiltakozási hullámhoz. Szükség lenne arra a szikrára, amit ez év elején a miskolci tanárok nyílt levele jelentette, amihez sorban csatlakoztak az iskolák. Valamint folytatódnia kellene annak a kormányzati amatőrizmusnak, ami a helyzet eleinte való kezelését jelentette, és „olajat öntött a tűzre”.

Hol van a kockázat?

Nyilván egy fellobbanó tiltakozási hullám kezdőpontját nehéz megjósolni előre, de megítélésünk szerint két kockázati tényező is kiválthatja ezt.

Az egyik a KLIK folyamatos átalakítása miatt jelentkező problémakör. A korábbi rendszert – amelyet felvált az 59 tankerületből álló, nagyobb önállósággal rendelkező új működési mechanizmus – csak 2017. január 1-től jön létre. A zökkenőmentes átálláshoz szükség lesz egy jó igazgatási menedzsmentre, amely eddig nem jellemezte ezt a területet. Amennyiben az ősz során megint működési problémák lesznek (késnek egyes dolgozók fizetései, nem lesz kréta), akkor újra megmutathatják a szakszervezetek és a civilek a társadalom számára, hogy mi is a baj a kormányzattal.

A másik kockázati tényező sokkal inkább politikai jellegű, mint szakmai. Az „államosításra” megfogalmazott kritikákra úgy reagált a kormány, hogy novembertől mindent a saját kezébe helyez. Azaz az iskolák épületének működtetése, és vagyontárgyai is az államhoz kerülnek, és nem maradnak az önkormányzatoknál. Ez ellen már kormánypárti polgármesterek is tiltakoztak, hiszen sok esetben ezek nem csak anyagi kérdést jelentenek, hanem az ott élők számára érzelmi töltéssel is bír (pl. önkormányzat tulajdonában lévő iskola volt a város rendezvényterme, ami felett ezentúl nem rendelkezhet).

Ha az épületek állami átvétele során több településen is helyi tiltakozások lesznek, akkor ez is gyújtóanyag lehet a közoktatás területén való általános elégedetlenségi hullámhoz. Ennek főképpen ellenzéki vezetésű városokban van esélye, ahol nem félnek konfrontálódni a kormánnyal.