Az előző ciklus parlamenti munkáját értékelve azt láttuk, hogy frakciókormányzás zajlik Magyarországon. Azaz a jogalkotási, törvényalkotási munka tényszerűen a kormánypárti frakció irányításával zajlik, és a kormány statiszta szerepet kapott. A Policy Agenda megnézte, hogy ebből a szempontból történt-e változás a mostani parlamenti időszakban.

Frakciókormányzásnak talán vége

Az előző parlamenti négy évnek az volt az eredménye, hogy a törvényalkotási munka javát a Fidesz-KDNP frakció végezte el. Ezzel egyrészt igyekeztek felgyorsítani a jogalkotási munkát, annak árán is, hogy kikerülték a társadalmi egyeztetéseket is.  Ezért is fordulhatott elő, hogy 2010-ben, az előző ciklus kezdetén, a nemzetközi szerződések kihirdetését nem számolva az elfogadott törvények 56%-át a Fidesz-KDNP képviselői nyújtották be, míg 38%-ot a kormány.

A mostani időszak jelentősen különbözik a négy évvel ezelőttitől. Egyrészt csökkent a törvényalkotás tempója is, köszönhetően a mesterségesen elhúzott kormányalakítási folyamatnak, és az önkormányzati választás előtti kormányzati bénultságnak. 2010-ben nemzetközi szerződések kihirdetés nélkül még 137 törvény került elfogadásra, most csupán 71.

De ezen belül is változott a szereposztás. A törvények 62 %-át a kormány adta be, míg a kormánypárti képviselők csupán 34%-ot. Azaz már egyáltalán nem lehet a számok alapján frakciókormányzásról beszélni. (Jellemző a KDNP képviselőinek „önállóságára”, hogy egyetlen törvényjavaslat volt, ami elfogadásra került és csak a kereszténydemokrata képviselők nevéhez kötődik. Ez a komoly vitákat kiváltó, vasárnapi zárva tartásról szóló törvény. Ezenkívül négy törvényhez adták csak a nevüket, de ott is már a Fidesz képviselőivel közösen.)

Frakciókormányzás vs. kormányzati törvényalkotás

Az eddigi évek tendenciáit nézve akár azt a következtetést is levonhatják a kormánypárti képviselők, hogy minden előzetes várakozáshoz képest kevesebb hiba volt abban a mechanizmusban, amikor a frakció irányította a jogalkotási munkát. Ha megnézzük a 2014-ben botrányossá váló ügyeket, amelyek gyakran tízezreket is kivittek az utcára (pl. internetadó, cafeteria adójának emelése, magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos törvénymódosítások), akkor azt látjuk, ezek a kormány által benyújtott törvényjavaslatokban szerepeltek.

Egyedül a KDNP által évek óta erőltetett, a kiskereskedelem egy részének vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályozása volt olyan képviselők által benyújtott kezdeményezés, amely komoly vitákat váltott ki a társadalomban, és még kérdéses, hogy ennek milyen hatása lesz a kormánypártok népszerűségére.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormány által nem törvényalkotással „kirobbantott” társadalmi felháborodást eredményező ügyeket (kitiltási botrány, fizetés köteles útszakaszok bővítése), akkor könnyen kialakulhat az a kép a kormánypárti frakcióban, hogy a kormányzati koordináció rosszul működik, és a frakciókormányzás hatékonyabb volt korábban.

Ellenzék keresi a helyét

Folyamatos kérdés az ellenzék számára, hogy hogyan viszonyuljon a kétharmados parlamenti többséghez, és általában az Országgyűlés munkájához. Egyik út, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a törvényalkotási munkát, és karakteres pozíciót felvéve a rendszer ellenségének állítja be magát. Ebben az esetben önálló törvényjavaslatok megfogalmazása szükségtelen, sőt egyfajta együttműködési elemnek is látszó politikai cselekvés.

A másik véglet, hogy elfogadva a jelenlegi szabályokat, és a kétharmad adta egyeduralmat a jogalkotási munkában, de ellenzéki pártként is demonstrálni igyekeznek, hogy kormányra kerülve milyen országot szeretnének. Azaz teljesen legitim eszköznek számít, hogy önálló törvényjavaslatokkal próbálják tematizálni a közvéleményt, és megmutatni kormányképességüket.

Az ellenzék aktivitását nézve az látszik, hogy inkább a két szélső álláspont közötti utat választották, nem azonos hangsúlyokkal.

2010-vel összehasonlítva az látszik, hogy a Jobbik veszített lendületéből, és négy évvel ezelőtt még 45 törvényjavaslattal éltek, az új parlamenti ciklusban idén már csak 17-tel. Az LMP lett a legaktívabb ezen a téren 31 törvényjavaslattal, míg az MSZP képviselői 13 önálló törvényalkotási kezdeményezéssel éltek.

Képviselők törvényalkotási kezdeményezései a parlamenti ciklusok kezdő félévében

^*– nem önálló frakciók, formálisan független képviselők

^**– több képviselőcsoportba tartozók által közösen előterjesztett kezdeményezéseket mindegyik frakciónál feltüntettük

Az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatokat tartalmilag megnézve látszik, hogy egyszerre jelennek meg a szimbolikus kérdések (pl. Alaptörvény módosítása, hogy a kormányprogramról kelljen szavazni), illetve olyan ügyek, amelyek a széles közvélemény érdeklődését is felkelthetik (pl. alapvető élelmiszerek ÁFA kulcsának csökkentése). A Policy Agenda által készített elemzés szerint a Jobbik által benyújtott törvényjavaslatok 47%-a volt szimbolikus kérdésnek tekinthető, míg az LMP esetében ez 42%, az MSZP-nél 31% volt ez az arány.

A 2014-2018 közötti parlamenti ciklus eddig eltelt idejéből az látszik, hogy a kormánypártok átadták a kezdeményezést a kormánynak, ezzel mintha véget ért volna a frakciókormányzás időszaka. Ugyanakkor a kormányzati koordináció hiánya érezhetően komoly problémákat hozott felszínre, amely akár azt a következtetést is eredményezheti a Fidesz-KDNP frakció vezetésében, hogy vissza kell térni a régi, de bevált modellhez.

Az ellenzék továbbra sem találta meg a parlamenti politizálás mikéntjét, és sodródik a két alternatíva között. Többször inkább szimbolikus kérdésekkel próbálják uralni a jogalkotási munkát, és a tömegek számára fontos kérdések emiatt nem kerülnek általuk sem a napirendre.