Az elmúlt hetekben a kormány által bejelentett gazdaságpolitikai konszolidáció talán leglátványosabb eleme, az újranyitás volt a német befektetők irányába. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy miért is megkerülhetetlen tényező a gazdaság számára Németország és milyen kockázatokkal kell számolni, ha mégis letér a kormányzat a most újra megkezdett útról.
Mi a német gazdaság jelentősége?
A magyar gazdaság legnagyobb kereskedelmi partnere Németország. A két ország kapcsolatában az is meghatározó összefüggés, hogy az „EU-számlák” legnagyobb részét Németország állja. A helyzet az, hogy a német kapcsolatok nélkül ellehetetlenülne Magyarország gazdasága, hiszen a fentieken kívül, a jelenlegi nehéz világgazdasági környezetben, Németország a számunkra fontos orosz és kínai gazdaságnak is stratégiai partnere, azaz ezen régiókkal történő kapcsolatok elmélyítésében is jelentős segítséget nyújthat Magyarországnak.
A német gazdaság gyorsabban nő mint a magyar, és bár Németország valamelyest veszített az elmúlt években a magyar gazdaságban elfoglalt súlyából, de továbbra is a magyar export és import 25 százalékát teszi ki. A német-magyar külkereskedelem forintban nézve folyamatos növekedést mutat. Ez alól csupán a 2009-es év volt kivétel, amikor a gazdasági válság hatására visszaesett a külkereskedelmi forgalom növekedése. Ilyen gazdasági potenciál mellett nem meglepő, hogy a magyar és a német gazdaság teljesítménye között jelentős kapcsolat mutatható ki.
Az erőteljes német túlsúly mind a kivitelben, mind a behozatalunkban meghatározó. Kivitelünkben a második helyen Németország mögött – a 2010-es adatok szerint – közvetlenül Olaszország áll, de részesedése még a 6 százalékot sem éri el. Ugyan ez a német központúság jellemző az importunkra is, ahol Oroszország a második partnerünk, mintegy 8 százalékos részaránnyal.
A külföldi működő tőke befektetések területén is Németország a legnagyobb potenciállal bíró partnerünk. 2008-2009-ben 62-68 milliárd euró között ingadozott a magyar gazdaságba irányuló – lényegében befektetési céllal megjelenő – tőke. Ennek nagyságrendileg 22 százaléka Németországból érkezett, és várhatóan az elkövetkező években sem változik ez a tendencia.
Fordulat a német viszonyban
Az elmúlt évtizedekben igen kedvezőre forduló tőkebevonásunk az alapvetően a bizalomra épülő gazdasági bővülésünk egyik alapja. Ennek feltétele azonban, hogy a befektetések kölcsönösen védettek legyenek. Ezt az alapelvet kezdte ki a magyar kormány, amikor kifejezetten költségvetési okok miatt különadókkal sújtotta a távközlési szektort, az élelmiszerkereskedelmi-láncokat, az energiaszektort és a pénzügyi rendszert (bankokat, biztosítókat). A pénzügyi veszteség mellett talán ugyanilyen problémákat okozott, hogy a kormányzat retorikai támadást is intézett ezen területek ellen. Azt hangoztatta, hogy ezek a cégek a válságnak nyertesei voltak, a magyar polgárok kárára. Ennek a politikailag talán magyarázható kommunikációnak azonban már 2010-ben is látszottak a gazdasági folyamatokra ható komoly veszélyei.
Természetesen nem lehet azt mondani, hogy a magyar kormány Németországgal külön frontot nyitott volna, de az általános „támadás” ugyanúgy érintette a német cégeket is. Saját érdekeiket nyílván nem hagyhatta figyelmen kívül a német kormány, és ezért erős, félreérthetetlen üzeneteket küldött a nyilvánosság előtt is a magyar kormánynak.
Egy olyan gazdasági helyzetben, ahol a hektikus befektetői hangulat miatt egyik napról a másikra jelentős mértékben meginoghat a forint árfolyama, megemelkedhet az ország finanszírozási igénye, nem teheti meg a magyar kabinet, hogy szükségtelen frontot nyit a legnagyobb gazdasági partnerei felé. Feltehetőleg ez a felismerés, és az egyre erősebb nemzetközi elszigetelődés veszélye ösztönözte arra a kormányzatot, hogy látványos „újra-nyitást” kezdeményezzen a német befektetők felé. Ennek jele, hogy a közelmúltban a kormánypártok meghatározó politikusai Németországba látogattak, illetve kommunikációs szinten hangsúlyosan demonstrálták elköteleződésüket ebbe az irányba. Sőt, ugyancsak ide sorolható a német kancellár által az EU számára kidolgozott stabilitási paktum látványos és gyors támogatása a magyar miniszterelnök részéről. A magyar politika felismerte, hogy számunkra is lényegi kérdés a német kapcsolatok minősége, az IMF és EU pénzügyi segítségéhez pedig elengedhetetlen a németek által kidolgozott megoldások támogatása.
Kommunikációs trükk vagy valódi stílusváltás?
Külföldi befektetők a magyar kormány minden irány-, vagy stílusváltásakor elemzik, hogy valódi elszánásról, vagy pedig időleges, inkább kommunikációs szempontok szerinti akcióról van-e szó. Ennek a kívülről nézve talán furcsa politizálási módnak van egy erősen racionális eleme, mégpedig a heterogén szavazótábor összetartása. Egyszerre kell szólniuk azokhoz, akik az utcára is kimenve demonstrálnak a kormánypártok mellett, és egyszerre azokhoz, akik hisznek a szabad piaci versenyben, és annak minden törvényszerűségében. Azaz a kormány saját politikai logikája szerint egyszerre kell, hogy protekcionista és egyszerre kell, hogy befektető-barát legyen.
A német befektetők számára természetesen az a fontos, hogy az ide hozott euró milliárdok akár kommunikációs ellenszélben is, de „szabadon termelhetnek-e”. Azaz, a kormány garantálja-e a kiszámíthatóságot, és a stabilitást, vagy továbbra is „unortodox” lépésekkel kell számolniuk.
Ezen tények ismeretében volt különösen érdekes az a múlt heti fejlemény, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése akár egyoldalú lépést is kilátásba helyezett a Fővárosi Vízművek külföldi kézben lévő tulajdonrészei megszerzése kapcsán. Egy normál gazdasági szituáció esetén egy ilyen kérdés nem válhatna vezető hírré, és feltehetőleg jogi keretek között lehetne rendezni. Ugyanakkor most érezhetően ez lehet a kormány által meghirdetett német gazdaság irányába való újra-kezdés egyik fokmérője.
Természetesen könnyen lehet, és minden gazdasági racionalitás abba az irányba mutat, hogy a kérdés inkább a fővárosi vezetés magánakciója volt, amely része azon tárgyalásoknak, amelyek a BKV jövőjéről, és ennek kapcsán a mostani városvezetés következő évekre szóló politikai mozgásteréről szólnak. A kormánynak ugyanis láthatólag elemi érdeke, hogy demonstrálja elkötelezettségét Németország felé, míg a fővárosnak az a célja, hogy olyan kérdéseket is felvessen, amelyek révén jobb tárgyalási pozíciót érhet el. Márpedig olyan kényes kérdés „pihentetése”, mint a német és francia tulajdonrészek elvétele, és önkormányzati tulajdonba kerülése, egy ilyen éles helyzetben a kormánynak, akár milliárdokat is megérhet.
Álláspontunk szerint a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben az látszik, hogy nincsen más lehetőség, mint fő gazdasági partnereinkkel „békét” kötni. Hiszen amennyiben a bizonytalan helyzet miatt elmaradna az évi 14-15 ezer millió eurónyi német gazdaságból érkező befektetés, vagy bizalmatlanság miatt gyengülnének az eddigi kiemelkedően jó külkereskedelmi kapcsolatok, akkor az kezelhetetlen és azonnali károkat okozna, amelyek ellehetetlenítenék az ország működőképességét.