A médiafelügyelet átalakítása mellett a közelmúltban egy másik jelentős esemény is foglalkoztatja a hazai tv-piacot. Az RTL Klub nemrég bejelentette, hogy a jövőben nem teszi lehetővé a kábelszolgáltatóknak, hogy ingyenesen vegyék át adásukat, majd továbbítsák az előfizetők felé. A piacot jól ismerő források szerint hamarosan a TV2 is követi a konkurencia példáját. Ez első hallásra csupán egy szokásos üzleti lépésnek tűnik, ám a bonyodalmat az okozza, hogy a szolgáltatók (akik eddig ingyenesen jutottak a két csatornához, majd ezeket pénzért értékesítették előfizetőiknek), a lakosság érdekeire hivatkozva erőteljesen védelmezik pozícióikat.
Ki sérti a tv-nézők érdekeit?
Az Alkotmány kimondja, hogy a demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mindenkinek alanyi joga, hogy nézhesse a két legnagyobb kereskedelmi televízió adását, és amagyar jogszabályok szerint a közszolgálati televíziókon kívül nincsenek is úgynevezett „must carry” csatornák, vagyis olyanok, melyeknek kötelezően ingyenesen és szabadon elérhetőnek kell lenniük. Következésképpen az, hogy ki és mennyit kér egy kereskedelmi csatornáért, egyszerű piaci kérdés, fizetőssé tétele nem ütközik jogszabályba.
1997 óta, amióta a TV2 és az RTL Klub hozzájárult műsoruk díjtalan továbbításához, Magyarország Európa egyik legnagyobb kábelhálózattal lefedett országává vált, ahol a meglévő nagyjából 3,8 millió háztartásból 2,2 millióan kábelhálózaton keresztül nézik a tévét. Ezek az előfizetők a legfrissebb KSH adatok szerint 91,2 milliárd forint árbevételt hoznak. Az elmúlt évtizedben a nagy kábelszolgáltatók terjeszkedésének, valamint a fúzióknak köszönhetően sokat tisztult a piac, így 25 százalékkal kevesebb szolgáltató van a piacon, mint 2002-ben, és a piacon maradt cégeknek nagyot nőtt a bevétele. A verseny természetesen erősödik, és folyamatos megújulásra van szükség ahhoz, hogy a szereplők előfizetőket tudjanak szerezni, vagy megtartani. A szolgáltatók egy része szerint ebbe a küzdelembe nem fér bele, hogy váratlanul fizetniük kell olyanért, amiért eddig nem kellett. Ez csökkentheti az előzetes profitvárakozásaikat, illetve az újításoktól veheti el a forrásokat.
A kábelesek arra is hivatkoznak, hogy a küszöbön álló digitális átállás egyszerre hordoz új lehetőségeket, de jelent fejlesztési kényszereket is. Alig egy éve, hogy a Magyar Televízió m2-es csatornájának műholdváltása miatt a kábelszolgáltatók saját forrásból voltak kénytelenek fedezni a fejállomások átállítását, ami komoly finanszírozási nehézségek elé állította őket. Vagyis ha a kereskedelmi tévéknek is fizetniük kell a kábeleseknek a jövőben, akkor a terjesztők szerint cégeik csődbe mennének.
RTL, TV2: újra közös érdekek
Az RTL Klub mostani akciója nyitólépésnek tekinthető. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben – akár egy kompromisszum keretében – a kábelszolgáltatók fizetnek a csatornának, akkor más kereskedelmi adók (például a TV2) estében az ingyenes továbbítás már diszkriminációnak számítana (erre vonatkozóan már van precedens értékű GVH végzés).
Amennyiben több szolgáltató összefogna (bár ez versenyjogi normákat sérthet), és nem fizetnének a két legnézettebb kereskedelmi televízióért, akkor a tv-csatornák az előzetes ígéreteknek megfelelően kikerülhetnek az előfizetési csomagokból. Egy szombat esti nézettséget alapul véve ez azt jelentheti, hogy azok körében, akik kábeltelevízió előfizetők, 800 ezer háztartásnak nem lenne lehetősége a megszokott csatornát nézni. A tervek szerint ingyenes platformokon ettől még a csatorna elérhető lenne, de a minősége erősen kérdéses. A fő csatornák kiesése egyrészt csökkentené a nézettséget, másrészt álláspontunk szerint sértheti a médiához való hozzáférés szabadságát is.
Hajrálokizni sem lehetett
Egy 2009 őszén lejátszódott eset némileg hasonlít a mostani helyzethez. A Debrecen labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája mérkőzéseit jelentős közérdeklődés övezte, azonban a piaci helyzetet kihasználva az egyik szolgáltató saját sporttelevíziót indított, amely az UEFA-tól megvásárolta a közvetítési jogokat. A nézők kiszolgáltatottá váltak, mivel ha látni szerették volna a Loki mérkőzéseit, kénytelenek voltak szolgáltatót váltani. A probléma ott kezdődött, hogy a tévénézők nem tudtak időben szolgáltatót váltani, mivel a szolgáltató a megnövekedett igényekre nem volt felkészülve, és csak többhetes csúszással tudta teljesíteni a kéréseket. Ráadásul a saját maga által indított sporttelevíziót nem engedték, hogy más szolgáltató is beillessze a kínálatába. Ezzel korlátozták azoknak a lehetőségét, akik szerették volna a mérkőzéseket megnézni. A társadalmi felháborodás közepette néhány politikus még azt is felvetette, hogy jogszabályba kellene rögzíteni, hogy egy nagyobb közérdeklődésre tartó esemény közvetítési jogát ki, és milyen feltételekkel (például megfelelő mértékű hozzáféréssel) vásárolhatja meg. Végül a vita elült, de talán tesztnek is tekinthetjük a most kibontakozó helyzet tekintetében.
Valóban kell-e félteni a legnézettebb csatornákat?
Miközben az Országgyűlés újraszabályozta a média működésének környezetét, logikusan felmerülhet a kérdés, hogy ebben az ügyben van-e bármilyen feladata az államnak. Két felfogás mentén lehet körvonalazni a véleményeket. Egyrészt a liberális felfogás szemszögéből, amely szerint a piaci versenyt nem kell, illetve nem is szabad korlátozni. A piaci versenynek része, hogy ki-ki a legjobb érdeke szerint cselekszik, és próbálja maximalizálni a nyereségét. Az államnak ebbe semmilyen beleszólása sem lehet. A másik a paternalista felfogás, amely az állam szerepét a piaci logika fölé helyezi. Lényegében a nézők érdekképviselőjeként jogszabályi eszközök segítségével próbál átlátható helyzetet teremteni. Persze ez rizikósabb terep, hiszen kötelezni akkor lehet valakit, hogy bizonyos nézettségű csatornákat hozzáférhetővé tegyen a nézők számára, ha a szolgáltatás árát is meghatározza és ennek fedezetét, vagy legalább egy részét biztosítja. Utóbbi idegen lenne a mai gazdasági környezettől, és valószínűleg az uniós jogszabályoba is ütközne.
Megegyezés a megoldás kulcsa
Ha az elkövetkező két-három hónapban a tévéknek és a szolgáltatóknak nem sikerül megállapodniuk, és komolyan felmerülne a lehetőség, hogy január 1-től a két kereskedelmi televízió kikerül némely kábeltelevízió kínálatából, akkor az ügy politikai kérdéssé válhat. Vagyis a kormánynak, ha másként nem, de közvetítőként mindenképpen fel kell lépnie a felek között. Ez a szolgáltatók és a televíziók szempontjából mindenképpen elkerülendő lenne, mivel egy jogszabályi változás szinte bizonyosan minden szereplőt hátrányosan érintene, jelentősen csökkentve a mozgásterüket.
Összességében tehát minden szereplő számára, beleértve a kormányt is, egy járható út van, ha a kérdést a piaci logika mentén értelmezik. Azaz a televíziók rövid időn belül megállapodnak a legnagyobb szolgáltatókkal. Az, hogy ez az új helyzet mit jelent majd a televíziós piac egésze számára, ma még nem tudható. A hírcsatornák versenyét valószínűleg nem érinti, mivel bármelyik kerülne ki a csomagokból, az jó eséllyel politikai vihart kavarna, ezt pedig a szolgáltatók bizonyosan el akarják kerülni. Annyi bizonyos, hogy a televíziós piac jövőre mozgalmas év elé néz.
Budapest, 2010. október 14.