A 2018. évi személyi jövedelemadó bevallások alapján a Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) – az előző évhez hasonlóan – most ismét megvizsgálta, hogy milyen béregyenlőtlenség figyelhető meg, és a klasszikus munkaviszony foglalkoztatás mennyire van jelen a dolgozói társadalomban. A megelőző 2017. évhez viszonyítva a magyarországi bérrendszer változatlanul torz és nem csökkentek a jelentős egyenlőtlenségek.

Munkabérben részesülők

A 2018. évi SZJA adatbázis[1] mintegy 5 millió adóbevallás tartalmaz. Ebben jól elkülöníthetően a jövedelmek négy kategóriáját találjuk:

1. munkaviszonyból származó bérjövedelmeket;
2. ingatlan bérbeadásából származó jövedelmeket;
3. más bérjövedelmeket: ezek sokszor inkább szociális támogatások, amelyek beszámítanak az adóalapba. Ilyen például az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, bizonyos esetben táppénz, gyed, szociális törvény alapján járó ellátások);
4. egyéb jövedelmeket. Ide soroltuk a külszolgálatért kapott jövedelmeket, az egyéb jövedelmeket – pl. személyes közreműködés ellenértéke, értékpapír formájában szerzett jövedelem, segítő családtagként kapott jövedelem, önálló tevékenységből származó jövedelmeket (kivétel az ingatlan bérbeadása), egyéni vállalkozóként szerzett jövedelem, őstermelőként szerzett jövedelem.

A kutatásunkban alkalmazott kategóriákba tartozó SzJA bevallók száma 2018-ban

(a kategóriák között lehet átfedés)

      Forrás: Policy Agenda

Először célszerű a hagyományos (ún. klasszikus) munkaerőpiac – azaz a munkaszerződéssel szabályozott munkaviszonyok – állapotát, és egyenlőtlenségét mérni, vagyis első körben a munkaviszonyból származó bérjövedelmeket vizsgálni.

A 2018-as évben a KSH felmérései szerint 4,47 millióan tartották magukat foglalkoztatottnak. Ők nyilatkoztak úgy, hogy munkát végeztek, és ezért bért/fizetést kaptak. A foglalkoztatásuk módja természetesen nagyon eltérő.

Alkalmazottként valamivel több, mint 4 millió ember dolgozott. Ők feleltethetőek meg az SZJA adatbázisából összeállítható 4,28 millió munkaviszony alapján jövedelemben részesülőnek. Megvizsgáltuk a jövedelem nagyságát is, ami árnyalja a képet.

A SZJA adatbázis szerint a munkaviszonnyal rendelkezők között:

• 32% még a minimálbért sem kereste meg havi átlagban;
• 45% a minimálbér és a KSH által közölt átlagbér közötti értéket vitte haza;
• 23% keresett az átlagbér felett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy 2018-ben éves szinten kb. 997 ezer dolgozó keresett az átlagbér felett.

Ezek az adatok, arányok összevethetők a Policy Agenda által számított létminimum és társadalmi minimum értékekkel. Ezeket az értékeket a járulékokkal bruttósítva azt láthatjuk, hogy a munkaviszony alapján bérjövedelemmel rendelkezők közül mintegy 2,8 millió munkavállalónak volt magasabb jövedelme a létminimumnál, és 2,3 millió fő keresett jobban a társadalmi minimumnál.

A létminimum és társadalmi minimum értékei és az afölött keresők száma

Forrás: Policy Agenda

A 2018 évi adatok némi javulást jeleznek az előző évhez képest, de még így is majdnem 1,5 millió azoknak a száma, akik a létminimum összege alatt keresnek havi szinten.

Egyértelmű, hogy a munkajövedelmek szerinti adatok és a KSH foglalkoztatotti adatai között változatlanul eltérés van. A KSH szerint 4 millió alkalmazott volt havi átlagban és ezek 4,2%-a részmunkaidős. A Belügyminisztérium adatai alapján 135,6 ezer fő volt a havi átlagos közfoglalkoztatotti létszám.

A részmunkaidősök és a közfoglalkoztatottak száma azért érdekes, mivel a jövedelmük kisebb lehetett a minimálbérnél. (Ez az állítás a részmunkaidősök esetében nem biztos, hiszen ott lehetséges, hogy még részmunkaidőben foglalkoztatva is többet keresetek, mint azok, akik teljes munkaidőben dolgoztak minimálbéresként.)

Konzervatív becsléssel azt lehet mondani, hogy havi átlagban 3.590 millió foglalkoztatott volt, és az ő bérük magasabb kellett legyen a minimálbérnél. Ezzel szemben egész évre nézve mindössze 2,9 millió ember vallott be a NAV-nak minimálbért meghaladó mértékű munkajövedelmet[2]. A két létszám között tehát jelentős, 770 ezer fős különbség van.

A foglalkoztatotti létszám a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

Egyéb dolgozók

A KSH foglalkoztatotti statisztikája az alkalmazottak létszáma mellett továbbra is a következő három csoportot nevesíti:

• szövetkezetek tagja: 0,2 ezer fő
• egyéni vállalkozó és társas vállalkozás tagja: 455,1 ezer fő
• segítő családtag: 10,2 ezer fő.

Az SZJA adatbázis teljes mértékben nem feleltethető meg ezekekkel a kategóriákkal. Ezért a korábban már említett „egyéb bérjövedelmesekkel” hasonlítottuk össze a létszámokat. 2018-ban az e körbe soroltak száma 572 ezer fő volt. Ez azonban átfedéseket tartalmazhat a munkaviszonnyal rendelkezőkkel. Így valószínű, hogy sokan „rendes munkaviszonyuk” mellett rendelkeztek önálló jövedelemmel is (megbízási szerződéssel láttak el valamilyen munkát), vagy esetleg őstermelőként tettek szert további jövedelemre.

Kiszűrve a duplikálódásokat azt lehet becsülni, hogy 2018-ban 267 ezer fő volt az, aki munkaviszonyból nem kapott jövedelmet, de bevallott egyéb munkához köthető jövedelmet.

Egy jelentős eltérést ismét láthatunk a KSH foglalkoztatási statisztikája és a SZJA adatbázis között. Miközben a fentebb felsorolt foglalkoztatotti kategóriákban kb. 465,5 ezer embert tartanak nyilván, személyi jövedelemadót ebből a körből csak 267 ezer ember fizetett. Ez átlagosan 1,4 millió forint jövedelmet jelentett, amely havi átlagban számolva mintegy 120 ezer forintnak felel meg.

A KSH a nem alkalmazottnak számító foglalkoztatottak között feltünteti az egyéni vállalkozókat is. Ők akkor szerepelnek az SZJA adózók között, ha egyéni vállalkozóként kivétjük volt, vagy átalányadózással adóztak. Azonban a rohamosan terjedő KATA-val adózók nem tartoznak ebbe a körbe. Az utolsó hivatalos adat szerint[3] a főállású és a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma 87 ezer fő volt.

Ennek megfelelően 20018-ban ismét áttekintettük, összevetettük a KSH foglalkoztatotti adatbázisát és az SZJA adatbázisát.

A létszámok a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

A KSH foglalkoztatotti adatbázisa és az SZJA adatok között az eddigi számításaink szerint:

• a „normál” munkaviszonyosok esetében kb. 770 ezer fős különbség van, míg
• az egyéb dolgozóknál 110 ezer fős volt ez az eltérés.

Természetesen magyarázható a foglalkoztatotti statisztika módszertana. Így elfogadható az, hogy 2018-ban havi átlagban 4 millió 460 ezer fő dolgozott. Azaz a módszertan alapján ennyien állították, hogy munkát végeztek és ezért pénzt kaptak. Az SZJA adatok azonban azt mutatják, hogy nagyon sokan vagy teljesen elbújnak az adóhatóság elől a megszerzett jövedelmükkel, vagy lényegesen kisebb jövedelmet vallanak be (inkább a munkáltatójuk), mint amit havonta kézhez kapnak[4].

Béregyenlőtlenség

Az SZJA adatbázis nagyon jól lehetőséget ad ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakulnak az átlagosan megszerzett jövedelmek, és a mediánjövedelmek. Három kategóriába sorolva néztük meg az adatokat;

• Először kizárólag a munkaviszonyból származó jövedelmeket vettük alapul. Itt a mediánjövedelem az átlagnak a 78%-a volt.
• A második vizsgált kategória azok az adózók voltak, akik havi átlagban legalább minimálbérnek megfelelő jövedelmet vallottak be.
• A harmadik vizsgált körbe minden munkához kapcsoló jövedelmet beleszámítottunk.

A medián és az átlagbér nagysága

Forrás: Policy Agenda

2017-ről 2018-ra természetesen érezhető az a bérszintemelkedés, amit a minimálbér és garantált bérminimum kötelező emelése váltottak ki.

A mediánbér és az átlagbér eltéréseiből látni, hogy mennyire jelentős a béregyenlőtlenség, az arányok azonban lényegében változatlanok. A három vizsgált kategóriában tizedekre osztottuk a dolgozói kört. Ez alapján vizsgáltuk, hogy az egyes decilisekben mekkora jövedelemre tettek szert a foglalkoztatottak.

Az adatok alapján jól látszik, hogy a felső keresetű tizedbe tartozók, azaz a legjobban keresők 2018-ban annyit visznek haza, mint a társadalom alulról számított tizedeinek majd kétharmada (65%). Másként mondva, ez azt jelenti, hogy 428 ezer ember bérjövedelme megegyezik mintegy 2,8 millió fő keresetével.

Forrás: Policy Agenda

A másik két csoportra, a minimálbér felett keresőkre és az egyéb címen jövedelmet szerzőkre is megvizsgáltuk ezt a jövedelemeloszlást.

Azoknál, ahol minimálbérnek megfelelő összegű munkajövedelem volt a bevallásban, ott az egyes tizedek között a megszerzett jövedelem egyenlőtlenség mérsékeltebb, de továbbra is elmondható, hogy a felső 10% által megkeresett bér, az alsó 50% által megkeresett bérrel egyenlő.

A harmadik kategóriában már figyelembe vettük a nem csak munkaviszonyból, de egyéb munkával kapcsolatos jövedelmeket is (természetesen csak az SZJA hatálya alá tartozókat, így az egyéni vállalkozók KATA-s jövedelmeit nem). A helyzet itt ismét olyan egyenlőtlenséget mutat, mint az első kategóriában.

Forrás: Policy Agenda

2018-ban is változatlanul jelentős az eltérés, azaz a munkaviszonyból és az egyéb címen is bér jellegű jövedelmet szerzők csoportjába sorolható munkavállalóknak 65%-a keres annyit, mint a felső 10%-ba soroltak. Vagyis az egyéb bérjövedelmek megszerzésének lehetőségei egyáltalán nem mérsékelték 2018-ban sem a béregyenlőtlenséget.

Fontos megjegyeznünk, hogy a hosszú ideje meglévő egyenlőtlenséget változatlanul konzerválja az egykulcsos adórendszer. A felső 10% bérjövedelmi előnyeit pedig fokozhatja a felgyorsuló infláció, és az egyre gyengébb forint árfolyam is, így a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében a dolgozói társadalom nagyobbik része vesztes.

[1] NAV által kutatási célból átadott, anonimizált SZJA adatbázis

[2] pontosabban fogalmazva, most már a NAV készíti el a bevallásokat

[3] NAV Évkönyv 2018. év

[4] A hivatalos statisztika is egyre fontosabbnak tartja az ún. másodlagos adatforrások felhasználását. Így célszerű lenne, ha a KSH a NAV SzJA bevallásaiból – akár kontrollként – folyamatosan számolná a béradatokat, lehetővé téve azok mélyebb elemzését, pl. területi, jövedelmi csoportonkénti, életkor szerinti átlagait, stb.